Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Úton

Kedves Olvasóm!

Tisztelt Látogató!

Egy álmatlan éjszakát követően, miközben fiúnkat útnak engedtem a Balcsira, eldöntöttem, hogy valamiféle kronológiai sorrendet tartva, teszem fel alkotásaimat.
Rögvest elkövetve azt a merészséget, hogy kis- és nagykamaszkorom, ifjúkorom verseivel kezdem.

Ezek a versek 1972/73, és 1981/82 között keletkeztek. (Sajnos nem dátumoztam, nem dátumozom írásaimat.)

Nevetséges, hogy egy teljes, és lezártnak tekinthető, abszolút alkotói ívet bemutató, soha közlésre nem kerülő kötettervezetnek története van, története lehet. Ne feledjük, ne feledjétek: Magyarországon keletkeztek.

Mint oly sok elődömet, magamat is egy végtelenül tiszta, igazi diákszerelem inspirált első zsengéimre. Sajnos, és ez utólag beigazolódni látszik, jóval több volt ezekben a zsengékben, mintsem ellehetett volna intézni egy konvencionális reakcióval. Nem maradt más választásom, nem átallottam beküldeni az akkori irodalmi lapok szerkesztőségeibe. (ÉS, Alföld, Új írás, stb…) Elküldtem néhány jeles alkotóhoz is: Tolnay, Utassy, Baranyi. Váci Mihály már nem élt, Nagy László közben halt meg. Bárhová küldtem is el csokorba gyűjtve a verseket, majd később a teljes kötettervezetet a biztatáson túl nem sok mindennel találkoztam. „Maga csak írjon! Írjon! Írjon!” Miután a biztatásokban éreztem valamiféle őszinteséget, így aztán nem átallottam „csak írni”. Addig – addig írtam, mígnem azt vettem észre magamon, hogy egy valódi irokéz indiánná váltam. Uff!

Ezeket a verseket több ízben elégettem, széttéptem: tucatszor törtem az életükre. Feleségem mentette ki őket, és egy cipős dobozban őrizgette számomra. Hol kézírásban, hol az apám írógépén titkon gépelt példányban maradtak fenn. A rendszerváltó évek után kerültek elibém ismételten, illetve egy részüket, Siska Gyuszi, azóta festőművésszé vált barátom illusztrációival, diákkori szerelmem őrzi, ha őrzi.

A második találkozásunk során valami por kerülhetett a gépezetbe, mert tízévnyi hallgatás, némaság után, a rendszerváltó évek friss légvételi lehetőségében ismételten írásra ösztönöztek. Örömmel tapasztalom, amit kritikusok, irodalomtörténészek akár joggal a szememre vethetnének:- semmit sem változtam.
Az „Úton” címet viselő kötettervezetemben mindent megírtam, amit megírni érdemes. Tizennégy – tizenöt éves koromtól huszonkét éves koromig mindent megéltem, amit egy embernek élete során meg kell, meg szükséges, vagy ildomos megélnie.

Fogadjátok akkora szeretettel, amekkorát hitetek, és tapasztalatotok szerint megérdemel!

img021.jpg

Előszó, és ajánlás helyett:

Vers

Tizennyolc éves lettem.
Nagykorúságom társadalmilag

determinált.
(Paragrafus van rá!)
Múltam semmi,
jelenem annyi se,
jövőm fényévnyi
közelség ködéből
röhög vissza rám.

Netán valaki keresne,
személyigazolványom száma:
RT-II. 359 980,

- egyébként önmagában
mindig, mindenki megtalál.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

highBoorelohews eahpi

(shealstaine, 2020.12.18 02:03)

free experian credit report equifax credit report free annual how to get free credit report  credit scoring

buffneulley umgjh

(evingebreelry, 2020.12.18 01:28)

https://creditscorecheckresults.com/ free credit score check online credit report credit report scores check free credit score  check credit rating

buffneulley vrajm

(tampitanninny, 2020.12.18 01:08)

free online credit score credit score scale free credit score check online credit report  free equifax credit report request

buffneulley mikyw

(Blenceincumn, 2020.12.18 00:57)

good credit score range https://creditscorecheckresults.com/ credit score ratings credit score range  freecreditreport

highBoorelohews pyfog

(shealstaine, 2020.12.18 00:55)

how to dispute credit report items https://creditscorecheckresults.com/ - check my credit score for free online credit report free credit report uk  get my credit score

TenFaipssip fxfkv

(LogebitoZorbive, 2020.12.18 00:42)

https://creditscoreblk.com/ minimum credit score for mortgage credit score check free free credit report annual  dispute credit report

buffneulley oejxs

(Jefheethate, 2020.12.18 00:08)

get my credit score https://creditscorecheckresults.com/ how to read credit report credit karma credit report  free credit report experian

THIS GAME IS INCREDIBLESpider-Man Miles Morales - Part 2 (PS5)

(PamelaWes, 2020.12.18 00:04)

THIS GAME IS INCREDIBLESpider-Man Miles Morales - Part 2 (PS5)

buffneulley cokso

(evingebreelry, 2020.12.17 21:39)

credit reports credit report dispute  mint credit score

buffneulley qpyzr

(Blenceincumn, 2020.12.17 21:02)

free annual credit report government https://creditreportms.com/ - credit scores free credit report annual free business credit report  credit score companies

buffneulley jlvyj

(evingebreelry, 2020.12.17 20:59)

mint credit score annual free credit score annual credit report  truly free credit scores

highBoorelohews hcqsb

(shealstaine, 2020.12.17 20:41)

annual credit report completely free transunion credit report dispute business credit report  credit reporting agency

TenFaipssip kaezz

(weegiouse, 2020.12.17 20:41)

good credit score free equifax credit report request how to get a credit score  full credit report https://creditreportms.com/ - get credit report

buffneulley ojits

(evingebreelry, 2020.12.17 19:58)

https://creditreportl.com/ equifax credit score https://creditreportl.com/ - transunion credit report free credit reports

buffneulley kmrbp

(Blenceincumn, 2020.12.17 19:20)

credit score ratings chart https://creditreportl.com/ - get a free credit report canadian credit check turbo credit score  equifax business credit report

highBoorelohews lqqnm

(shealstaine, 2020.12.17 19:20)

https://creditreportl.com/ transunion credit report free credit karma whats a good credit score  what is credit score

buffneulley lqknq

(Jefheethate, 2020.12.17 18:32)

https://creditreportl.com/ how to check your credit score https://creditreportl.com/ - get my free credit report best credit score

buffneulley csrrc

(evingebreelry, 2020.12.17 17:49)

my credit score free what is an excellent credit score  my annual credit report free

TenFaipssip ovhkl

(weegiouse, 2020.12.17 17:09)

https://creditreportl.com/ trans union corporation free credit report https://creditreportl.com/ - boost credit score my free credit report annual

TenFaipssip xxpon

(LogebitoZorbive, 2020.12.17 16:21)

how to check my credit score how to increase your credit score fast  how to get credit report https://getcreditscorefast.com/

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »