Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Úton

Kedves Olvasóm!

Tisztelt Látogató!

Egy álmatlan éjszakát követően, miközben fiúnkat útnak engedtem a Balcsira, eldöntöttem, hogy valamiféle kronológiai sorrendet tartva, teszem fel alkotásaimat.
Rögvest elkövetve azt a merészséget, hogy kis- és nagykamaszkorom, ifjúkorom verseivel kezdem.

Ezek a versek 1972/73, és 1981/82 között keletkeztek. (Sajnos nem dátumoztam, nem dátumozom írásaimat.)

Nevetséges, hogy egy teljes, és lezártnak tekinthető, abszolút alkotói ívet bemutató, soha közlésre nem kerülő kötettervezetnek története van, története lehet. Ne feledjük, ne feledjétek: Magyarországon keletkeztek.

Mint oly sok elődömet, magamat is egy végtelenül tiszta, igazi diákszerelem inspirált első zsengéimre. Sajnos, és ez utólag beigazolódni látszik, jóval több volt ezekben a zsengékben, mintsem ellehetett volna intézni egy konvencionális reakcióval. Nem maradt más választásom, nem átallottam beküldeni az akkori irodalmi lapok szerkesztőségeibe. (ÉS, Alföld, Új írás, stb…) Elküldtem néhány jeles alkotóhoz is: Tolnay, Utassy, Baranyi. Váci Mihály már nem élt, Nagy László közben halt meg. Bárhová küldtem is el csokorba gyűjtve a verseket, majd később a teljes kötettervezetet a biztatáson túl nem sok mindennel találkoztam. „Maga csak írjon! Írjon! Írjon!” Miután a biztatásokban éreztem valamiféle őszinteséget, így aztán nem átallottam „csak írni”. Addig – addig írtam, mígnem azt vettem észre magamon, hogy egy valódi irokéz indiánná váltam. Uff!

Ezeket a verseket több ízben elégettem, széttéptem: tucatszor törtem az életükre. Feleségem mentette ki őket, és egy cipős dobozban őrizgette számomra. Hol kézírásban, hol az apám írógépén titkon gépelt példányban maradtak fenn. A rendszerváltó évek után kerültek elibém ismételten, illetve egy részüket, Siska Gyuszi, azóta festőművésszé vált barátom illusztrációival, diákkori szerelmem őrzi, ha őrzi.

A második találkozásunk során valami por kerülhetett a gépezetbe, mert tízévnyi hallgatás, némaság után, a rendszerváltó évek friss légvételi lehetőségében ismételten írásra ösztönöztek. Örömmel tapasztalom, amit kritikusok, irodalomtörténészek akár joggal a szememre vethetnének:- semmit sem változtam.
Az „Úton” címet viselő kötettervezetemben mindent megírtam, amit megírni érdemes. Tizennégy – tizenöt éves koromtól huszonkét éves koromig mindent megéltem, amit egy embernek élete során meg kell, meg szükséges, vagy ildomos megélnie.

Fogadjátok akkora szeretettel, amekkorát hitetek, és tapasztalatotok szerint megérdemel!

img021.jpg

Előszó, és ajánlás helyett:

Vers

Tizennyolc éves lettem.
Nagykorúságom társadalmilag

determinált.
(Paragrafus van rá!)
Múltam semmi,
jelenem annyi se,
jövőm fényévnyi
közelség ködéből
röhög vissza rám.

Netán valaki keresne,
személyigazolványom száma:
RT-II. 359 980,

- egyébként önmagában
mindig, mindenki megtalál.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

buffneulley yookw

(evingebreelry, 2020.12.23 19:18)

score credit free credit score free credit reports check your credit report  equifax free credit report https://creditscoresmob.com/ - what is an excellent credit score

TenFaipssip klixn

(weegiouse, 2020.12.23 18:39)

how to improve my credit score https://webcreditscores.com/ - what is the highest credit score possible free credit report free credit scores  perfect credit score

highBoorelohews bulfn

(shealstaine, 2020.12.23 18:00)

credit karma free credit report https://creditscoresmob.com/ equifax free credit score annual credit report completely free  karma credit report

buffneulley kceqv

(Blenceincumn, 2020.12.23 17:16)

check credit rating get credit score  how to increase your credit score fast

buffneulley vcnyf

(evingebreelry, 2020.12.23 16:42)

https://freecreditreportstats.com/ online credit report my credit score equifax free credit score  what is an excellent credit score

highBoorelohews sotgb

(shealstaine, 2020.12.23 16:32)

https://webcreditscores.com/ how to increase your credit score fast https://webcreditscores.com/ - annual credit report completely free good credit score

buffneulley kleys

(Blenceincumn, 2020.12.23 16:31)

credit score check how to improve your credit score full credit report  credit report dispute

buffneulley jhpmj

(Jefheethate, 2020.12.23 16:25)

https://creditscoresmob.com/ credit reporting free annual credit report government how to raise your credit score fast  free credit score karma

TenFaipssip ktpgn

(LogebitoZorbive, 2020.12.23 15:52)

credit report monitor free annual credit report business credit report  credit score chart https://freecreditreportstats.com/

buffneulley sdvcq

(evingebreelry, 2020.12.23 15:48)

how to get a free credit report credit score needed for mortgage  annual credit report

buffneulley lakaz

(Jefheethate, 2020.12.23 14:39)

https://webcreditscores.com/ free credit score experian free credit score online credit report credit report agencies  credit reporting

TenFaipssip bmxhp

(weegiouse, 2020.12.23 14:20)

transunion credit report free yearly credit report equifax free credit report  annual credit report https://creditscoresmob.com/ - free credit score

buffneulley jkxjf

(evingebreelry, 2020.12.23 13:43)

good credit score https://creditscoresmob.com/ free equifax credit report request experian business credit report  what is a perfect credit score

smärta i ögonen

(smärta i ögonen, 2020.12.23 13:04)

Asking questions are genuinely pleasant thing if you are not understanding something fully, except this paragraph provides pleasant understanding yet. smärta i ögonen

TenFaipssip ryzjx

(weegiouse, 2020.12.23 12:57)

free credit check how to dispute credit report free credit credit score  score credit

highBoorelohews ylqit

(shealstaine, 2020.12.23 12:19)

free credit ck https://creditscoresmob.com/ - find out credit score free credit score report transunion credit report  highest credit score possible

buffneulley nrkew

(tampitanninny, 2020.12.23 12:04)

free credit report uk https://freecreditreportstats.com/ - how to improve my credit score transunion free credit report online get a free credit report  check my credit score for free

buffneulley zacka

(Blenceincumn, 2020.12.23 11:32)

canadian credit check https://freecreditreportstats.com/ how do i get my credit score check credit score  what is an excellent credit score

highBoorelohews bmgic

(shealstaine, 2020.12.23 11:00)

https://webcreditscores.com/ chase credit score credit karma com free credit score freecreditreport  experian credit score

buffneulley vhjuu

(Blenceincumn, 2020.12.23 11:00)

karma credit score free credit report online credit score check credit rating  turbo credit score https://webcreditscores.com/ - how to raise credit score

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »