Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Úton

Kedves Olvasóm!

Tisztelt Látogató!

Egy álmatlan éjszakát követően, miközben fiúnkat útnak engedtem a Balcsira, eldöntöttem, hogy valamiféle kronológiai sorrendet tartva, teszem fel alkotásaimat.
Rögvest elkövetve azt a merészséget, hogy kis- és nagykamaszkorom, ifjúkorom verseivel kezdem.

Ezek a versek 1972/73, és 1981/82 között keletkeztek. (Sajnos nem dátumoztam, nem dátumozom írásaimat.)

Nevetséges, hogy egy teljes, és lezártnak tekinthető, abszolút alkotói ívet bemutató, soha közlésre nem kerülő kötettervezetnek története van, története lehet. Ne feledjük, ne feledjétek: Magyarországon keletkeztek.

Mint oly sok elődömet, magamat is egy végtelenül tiszta, igazi diákszerelem inspirált első zsengéimre. Sajnos, és ez utólag beigazolódni látszik, jóval több volt ezekben a zsengékben, mintsem ellehetett volna intézni egy konvencionális reakcióval. Nem maradt más választásom, nem átallottam beküldeni az akkori irodalmi lapok szerkesztőségeibe. (ÉS, Alföld, Új írás, stb…) Elküldtem néhány jeles alkotóhoz is: Tolnay, Utassy, Baranyi. Váci Mihály már nem élt, Nagy László közben halt meg. Bárhová küldtem is el csokorba gyűjtve a verseket, majd később a teljes kötettervezetet a biztatáson túl nem sok mindennel találkoztam. „Maga csak írjon! Írjon! Írjon!” Miután a biztatásokban éreztem valamiféle őszinteséget, így aztán nem átallottam „csak írni”. Addig – addig írtam, mígnem azt vettem észre magamon, hogy egy valódi irokéz indiánná váltam. Uff!

Ezeket a verseket több ízben elégettem, széttéptem: tucatszor törtem az életükre. Feleségem mentette ki őket, és egy cipős dobozban őrizgette számomra. Hol kézírásban, hol az apám írógépén titkon gépelt példányban maradtak fenn. A rendszerváltó évek után kerültek elibém ismételten, illetve egy részüket, Siska Gyuszi, azóta festőművésszé vált barátom illusztrációival, diákkori szerelmem őrzi, ha őrzi.

A második találkozásunk során valami por kerülhetett a gépezetbe, mert tízévnyi hallgatás, némaság után, a rendszerváltó évek friss légvételi lehetőségében ismételten írásra ösztönöztek. Örömmel tapasztalom, amit kritikusok, irodalomtörténészek akár joggal a szememre vethetnének:- semmit sem változtam.
Az „Úton” címet viselő kötettervezetemben mindent megírtam, amit megírni érdemes. Tizennégy – tizenöt éves koromtól huszonkét éves koromig mindent megéltem, amit egy embernek élete során meg kell, meg szükséges, vagy ildomos megélnie.

Fogadjátok akkora szeretettel, amekkorát hitetek, és tapasztalatotok szerint megérdemel!

img021.jpg

Előszó, és ajánlás helyett:

Vers

Tizennyolc éves lettem.
Nagykorúságom társadalmilag

determinált.
(Paragrafus van rá!)
Múltam semmi,
jelenem annyi se,
jövőm fényévnyi
közelség ködéből
röhög vissza rám.

Netán valaki keresne,
személyigazolványom száma:
RT-II. 359 980,

- egyébként önmagában
mindig, mindenki megtalál.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

buffneulley xdlgl

(Blenceincumn, 2021.02.05 22:08)

https://onlinecasinosw.com/ slot games https://onlinecasinosw.com/ - casino bonus codes online casino real money

buffneulley zfdei

(Jefheethate, 2021.02.05 21:05)

free casino slot games play casino online casino bonus  slots games

highBoorelohews bzlca

(shealstaine, 2021.02.05 20:52)

https://onlinecasinosw.com/ online slots casino game play slots  casino online slots

buffneulley moptx

(Blenceincumn, 2021.02.05 19:48)

online casino games real money casino casino play  online casino slots

highBoorelohews vofof

(shealstaine, 2021.02.05 18:34)

casino play https://onlinecasinosw.com/ free casino play slots online  play slots

buffneulley qpczy

(Blenceincumn, 2021.02.05 17:33)

free online slots https://onlinecasinosw.com/ - online casino bonus online casino games free online slots  casino slots

georg jensen billigt

(georg jensen billigt, 2021.02.05 16:59)

Outstanding post however I was wondering if you could write a litte more on this subject? I'd be very thankful if you could elaborate a little bit further. Thank you! georg jensen billigt prefal.wommmewt.com/news/georg-jensen-billigt.php

buffneulley xtxnv

(Jefheethate, 2021.02.05 16:30)

slots games free slots games free  vegas slots online

TenFaipssip suefp

(weegiouse, 2021.02.05 16:13)

https://playcasinovivo.com/ free casino games https://playcasinovivo.com/ - online casinos vegas slots online

buffneulley nbnkh

(Blenceincumn, 2021.02.05 15:14)

slots games free online slot games casino game  free casino games online https://onlinecasinosw.com/ - play slots

MV BANHANA() _ If( )

(Elisaareli, 2021.02.05 14:20)

MV BANHANA(반하나) _ If(한 여자가)

help with writing an essay p993hw

(Jemeszic, 2021.02.05 13:39)

Amazing a lot of awesome advice.
dissertation
how to write a thesis statement for a essay
best essay writing services
college essay rubrics

help with writing college application essay p45zjb

(Alvenblaps, 2021.02.05 12:03)

Truly all kinds of amazing info!
online essay service
thesis help
writing an explanatory essay
good thesis statement

dermalogica bästa pris

(dermalogica bästa pris, 2021.02.05 04:05)

I am really loving the theme/design of your blog. Do you ever run into any browser compatibility problems? A small number of my blog visitors have complained about my website not operating correctly in Explorer but looks great in Chrome. Do you have any solutions to help fix this problem? dermalogica bästa pris neuti.wommmewt.com/beautiful-things/dermalogica-baesta-pris.php

Всем привет

(Rolandmuh, 2021.02.05 01:54)

Спасибо за совет
елизавета шубина фото голая
голые актрисы женская лига
джессика браун финдли фото

per morberg våffelrecept

(per morberg våffelrecept, 2021.02.05 01:20)

always i used to read smaller articles or reviews which as well clear their motive, and that is also happening with this paragraph which I am reading at this place. per morberg våffelrecept unmil.prizezwom.com/sport/per-morberg-vffelrecept.php

steps on how to write an essay k66zmn

(Jemeszic, 2021.02.04 22:03)

Amazing all kinds of amazing tips.
resume writing service
essay about reading and writing
writing dissertations
how to write college application essays

Живая вода кто-то покупал - ваше мнение это полезно организму ?

(Terryserunk, 2021.02.04 18:01)

Приветики всем на форуме. Не так давно обеспокоилась проблемой, чтобы немного продлить свою активность и молодость. В мои 40 с небольшим подобного рода мысли естественным образом сформировались в голове. Отказ (по возможности) от негативных привычек, спорт и так далее. Вместе с этим стала думать и про правильное питание. Чтобы организм смог получать все нужные вещества с пищей. Есть разнообразные комплексы поливитаминов. Только многие говорят, что толку от них немного, скорее для собственного успокоения. Ну а еще очень важный вопрос – это, разумеется, вода для питья. Качество которой в кране в настоящее время весьма посредственное, в итоге купила еще и хороший фильтр.
Так вот про что хочу спросить, не первый раз слышу от своих близких знакомых о такой штуке, как коралловый кальций Корал майн. Это кальций из кораллов. Содержимое пакетов попросту растворяется в воде. Помимо самого кальция, в составе содержится магний, железо, фосфор, сера и масса других очень полезных элементов, а также антиоксидантов. Подруга сказала, что коралловый кальций Корал майн реально помогает. Укрепляются суставы, меньше болят колени, ноги. Слышали что-нибудь про этот продукт? При этом вода максимально быстрый и качественный растворитель, так что с ней все хорошо должно попасть в организм. Есть еще у кого на примете хорошие препараты?

LaLiga Zone con Rodolfo Landeros: Primera Vuelta

(CandaceCam, 2021.02.04 12:53)

LaLiga Zone con Rodolfo Landeros: Primera Vuelta

gravid trots p stav och mens

(gravid trots p stav och mens, 2021.02.04 07:30)

Have you ever considered about adding a little bit more than just your articles? I mean, what you say is fundamental and everything. Nevertheless imagine if you added some great visuals or video clips to give your posts more, "pop"! Your content is excellent but with pics and videos, this site could definitely be one of the most beneficial in its field. Excellent blog! gravid trots p stav och mens perg.sewomenpriz.com/beautiful-things/gravid-trots-p-stav-och-mens.php

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »