Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Úton

Kedves Olvasóm!

Tisztelt Látogató!

Egy álmatlan éjszakát követően, miközben fiúnkat útnak engedtem a Balcsira, eldöntöttem, hogy valamiféle kronológiai sorrendet tartva, teszem fel alkotásaimat.
Rögvest elkövetve azt a merészséget, hogy kis- és nagykamaszkorom, ifjúkorom verseivel kezdem.

Ezek a versek 1972/73, és 1981/82 között keletkeztek. (Sajnos nem dátumoztam, nem dátumozom írásaimat.)

Nevetséges, hogy egy teljes, és lezártnak tekinthető, abszolút alkotói ívet bemutató, soha közlésre nem kerülő kötettervezetnek története van, története lehet. Ne feledjük, ne feledjétek: Magyarországon keletkeztek.

Mint oly sok elődömet, magamat is egy végtelenül tiszta, igazi diákszerelem inspirált első zsengéimre. Sajnos, és ez utólag beigazolódni látszik, jóval több volt ezekben a zsengékben, mintsem ellehetett volna intézni egy konvencionális reakcióval. Nem maradt más választásom, nem átallottam beküldeni az akkori irodalmi lapok szerkesztőségeibe. (ÉS, Alföld, Új írás, stb…) Elküldtem néhány jeles alkotóhoz is: Tolnay, Utassy, Baranyi. Váci Mihály már nem élt, Nagy László közben halt meg. Bárhová küldtem is el csokorba gyűjtve a verseket, majd később a teljes kötettervezetet a biztatáson túl nem sok mindennel találkoztam. „Maga csak írjon! Írjon! Írjon!” Miután a biztatásokban éreztem valamiféle őszinteséget, így aztán nem átallottam „csak írni”. Addig – addig írtam, mígnem azt vettem észre magamon, hogy egy valódi irokéz indiánná váltam. Uff!

Ezeket a verseket több ízben elégettem, széttéptem: tucatszor törtem az életükre. Feleségem mentette ki őket, és egy cipős dobozban őrizgette számomra. Hol kézírásban, hol az apám írógépén titkon gépelt példányban maradtak fenn. A rendszerváltó évek után kerültek elibém ismételten, illetve egy részüket, Siska Gyuszi, azóta festőművésszé vált barátom illusztrációival, diákkori szerelmem őrzi, ha őrzi.

A második találkozásunk során valami por kerülhetett a gépezetbe, mert tízévnyi hallgatás, némaság után, a rendszerváltó évek friss légvételi lehetőségében ismételten írásra ösztönöztek. Örömmel tapasztalom, amit kritikusok, irodalomtörténészek akár joggal a szememre vethetnének:- semmit sem változtam.
Az „Úton” címet viselő kötettervezetemben mindent megírtam, amit megírni érdemes. Tizennégy – tizenöt éves koromtól huszonkét éves koromig mindent megéltem, amit egy embernek élete során meg kell, meg szükséges, vagy ildomos megélnie.

Fogadjátok akkora szeretettel, amekkorát hitetek, és tapasztalatotok szerint megérdemel!

img021.jpg

Előszó, és ajánlás helyett:

Vers

Tizennyolc éves lettem.
Nagykorúságom társadalmilag

determinált.
(Paragrafus van rá!)
Múltam semmi,
jelenem annyi se,
jövőm fényévnyi
közelség ködéből
röhög vissza rám.

Netán valaki keresne,
személyigazolványom száma:
RT-II. 359 980,

- egyébként önmagában
mindig, mindenki megtalál.

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

TenFaipssip fpbqv

(weegiouse, 2021.02.07 12:11)

viagra https://viagrafirst.com/ viagra prescription buy sildenafil  viagra no prescription

buffneulley dssxa

(Blenceincumn, 2021.02.07 11:42)

real casino slots slots games free free casino  free slots https://onlinecasinos911.com/ - no deposit casino

TenFaipssip sxcgp

(weegiouse, 2021.02.07 11:09)

https://onlinecasinos911.com/ online slots best online casinos online casino  play casino

buffneulley jcyhf

(Jefheethate, 2021.02.07 10:35)

free casino https://playslotsndx.com/ online casino gambling slot games  big fish casino

kinnarps 8000 pris

(kinnarps 8000 pris, 2021.02.07 10:22)

Someone essentially lend a hand to make significantly posts I'd state. That is the first time I frequented your website page and to this point? I amazed with the research you made to create this particular post incredible. Excellent activity! kinnarps 8000 pris ocin.wommmewt.com/for-women/kinnarps-8000-pris.php

highBoorelohews qvilr

(shealstaine, 2021.02.07 10:14)

https://playslotsndx.com/ vegas slots online casino play casino play  casino online slots

TenFaipssip kqbzx

(weegiouse, 2021.02.07 09:48)

https://viagrafirst.com/ viagra no prescription buy viagra  viagra for sale

buffneulley jmuyq

(Jefheethate, 2021.02.07 08:37)

https://playslotsndx.com/ real money casino online slots casino game  best online casinos

TenFaipssip gekjx

(weegiouse, 2021.02.07 08:35)

viagra for men viagra pill  viagra price https://viagrafirst.com/

highBoorelohews qybsu

(shealstaine, 2021.02.07 08:12)

https://playslotsndx.com/ online gambling https://playslotsndx.com/ - casino real money slots games

TenFaipssip bihwb

(weegiouse, 2021.02.07 07:22)

viagra prices viagra price viagra pill  viagra viagra

buffneulley gxglw

(Jefheethate, 2021.02.07 06:31)

best online casinos free casino games online online casino bonus  play slots https://playslotsndx.com/ - slots for real money

TenFaipssip dscjo

(weegiouse, 2021.02.07 06:08)

https://viagrafirst.com/ viagra generic viagra prices viagra prescription  cheap viagra

highBoorelohews auzsm

(shealstaine, 2021.02.07 06:04)

casino slots play slots  free casino games

buffneulley ixepy

(Blenceincumn, 2021.02.07 05:09)

play online casino https://playslotsndx.com/ - play casino vegas slots online online casino games

TenFaipssip vuxoy

(weegiouse, 2021.02.07 04:55)

viagra pill viagra price  viagra no prescription viagra for men  buy viagra online

buffneulley takca

(evingebreelry, 2021.02.07 04:31)

play casino no deposit casino online slot games  real money casino

buffneulley bcspy

(Jefheethate, 2021.02.07 04:11)

casino real money https://playslotsndx.com/ slots games slots games  play online casino

TenFaipssip sxhwu

(weegiouse, 2021.02.07 03:39)

cheap viagra viagra prescription  cheap viagra viagra price https://viagrafirst.com/

highBoorelohews bowvb

(shealstaine, 2021.02.07 03:39)

online slots https://playslotsndx.com/ - play casino slots games real casino slots  casino games

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100

Következő »