Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szőke nő az úton (buddhista tanmesék)IX.

 Ecceri ember meg a kis ződek

  

T

örtént eccer régen, nem is olyan réges régen, hogy az ecceri ember békés álmát hortyogta az ű felesége mellett, amikor felrettent, azaz  felrettent vóna ám, ha fel bírt vóna rettenni. De nem bírt! Nemhogy felrettenni, de még megmoccanni se. Csak a szemit tudta kinyitni.

Hát ahogy így piskákol a szemivel látja ám, hogy körötte öten – hatan álldogálnak. Kajabált vóna teli tüdőből, rúgta – vágta vóna a mellette hortyogó asszonkáját, hogy ébredjen, lássa ű is a csudát, de semmit nem tudott cselekedni, csak pislogni és a szemit forgatni.

Ezen még röhögött is egy jó nagyot, mert látta magát kivülrül, körbevéve valami ződ emberekkel. Szíp, nagy gülüszemük vót.

Hát ahogy így kivürönnett mosolygott magán egyszer csak aztat látá, hogy az egyik kis ződ ember mogyorózza ám, de tiszta erőbül. A másik valami saslikos tűt szurkállana bele az orra likán át az agyáig. A harmadik meg a lábába akart valamiféle rádijót építeni befele.

No erre aztán olyan haragra gerjedt, hogy éktelen káromkodásba kezdett: - „Hogy az a drága jó nyüves gülüszemű ídesanyátok! Hogy mér pont íngemet ajgattok! Hát mennyetek mán a pápáho, vagy a Bush elnökhö, vagy legalább a Mécs bizottság által lajstromozott urakat abajgatnátok!”

De ezek a piszok kis ződek csak nem engedtek az igazsábul, bizony beantennázták az ecceri embert.

Reggelre mán elfeledett mindent. Tán csak a megszokottúl is csipásabban ébredt. Kitántorgott a konyhába meginni a kávéját. Hát ahogy ott ült, üldögélt, nagy bamba szemein keresztül kibámulva a világba, egyszer csak hallani kezdett. Ezoterikus, vagy spirituális olvasatban aztat is mondhatnám „hallóvá” vált. Ekként: -

„Kokrovác! Kokrovác! Jelentkezz! Jelentkezz! Itt Stanecli a Bétakentaurirul! Válaszolj! Válaszolj! „

No ennek mán a fele se teréfa! Rettent meg az ecceri ember, de csak azér’, mert valóban Kokrovácnak hítták és valójában vót egy kenyeres pajtása, aki a Donnál tűnt el, akit pediglen Staneclinak híttak.

Hát mán kezdte aztat hinni, hogy ű bizon megőrhült, de az adóvevője csak mondta a magájét.  Addig – addig mondta az adóvevője a magáét, hogy az ecceri ember azon kapta magát, hogy mán válaszol is: -

„Mester! Mester! Jelentkezz! Jelentkezz! Vétel! Stanecli! Stanecli! Szójjá mán a főnöködnek, hogy egy darabig ne küggyék a Pál D 0 pon-pont ügynöküket a görögökhö, mer a multkor is kifütyülték egy vizilabda meccsen, Korinthoszban!

A Júdás nevű ügynök beállott disc jockeynak, D 0 pont-pont fedőnevén.

Péter focimanagernek állott az FC Milánnál. Lajstrom száma: D 0-pont-pont.

Budapesten járt a fijú, meztélább a szigeten. A kistehenek között a kutya se vette észre! Két – három belőtt tyúk jegyezte csak meg, hogy vagány a szerkód! Akkor támadt csak egy kisebb tumultus, amikor a „Rodhadt tök” zenekar felcibálta a színpadra és a basszusgitáros időnkint bele – belenyúlt a bordái közé! Ekkor kajabált a nép! Mindenki szerette vón kipróbálni.

Stanecli! Stanecli! Jobb, ha még egy kis ideig alusztok! Stanecli! Stanecli! Ultizzatok még vagy ezer évet! E még nem a ti időtök!”

Hát ahogy emígyen adóvevőzött Kokrovác, meghallotta ütet a felesége.

 „No várj Te vén marha! Majd adok én neked rádijózást! Titkos jelentést!” – ezeket gondolta magában az asszonka és menten elszaladt az ügyeletes orvosho’. A pég beutalta Kokrovácot a cihiátrijára, ahunnan ki se jött többet ebben az íletiben.

Hogy valami mégis lehetett ebben a mesében, aztat csak abbul lehet gyanítani, hogy Kokrovác kezelőorvosábul világraszóló professzor lett, mert ű vót az egyetlen ember, aki komolyan vette a jó öreg Kokrovác rádijózását és imígyen tanult meg egyre többet Kokrovác tudományábul.

Olyan, de olyan híres orvos lett, hogy a kezitül bárki meggyógyulhatott, aki csak akarta, sőt még az is, aki nem akarta. Mondta is mindég a híres professzor, hogy ű bizon mindent az ű Kokrovác bácsijának és Kokrovác bácsi kis ződ embekéinek köszönhet.

Igen ám! De e meg olyan szerénységnek hatott a több millijárd TV nézőben, amitül a professzor úr még híresebb lett. Mindenki aztat hitte, hogy nem kell komolyan venni a professzor urat a kis ződ emberkéivel.

 

(XXX)

 

Mi enbűl a tanúság? Hát csak annyi, hogy a legtitkosabb dógok a szemünk láttára zajlanak, csak az ember fordít mindent visszájára. Mert mondja mán meg nekem valaki, mér’ ne mondhatna életibe egyszer igazat egy világhírű professzor is?

ufo.jpg