Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szőke nő az úton (buddhista tanmesék)II.

 Mese a porba firkáló emberről

  

E

gyszer, régen amikor még nem volt a Párt, sőt (!) még pártok se voltak, sem Egyház, de még egyházak se, sőt még semmiféle Egyházügyi Hivatal se! (…) Élt akkor egy ember.

Hát ez az ember olyan, de olyan vót, hogy az csak csuda! Csudájára is jártak a világ mind a négy égtájáról, de lehet hogy még többrül is. Hát ez az ember olyan, de olyan csuda vót, hogy semmit se csinált.

Csak ült, üldögélt. Nagyritkán a porba firkált. Amikor a csudájára gyülekezett emberek megkérdezték tüle, hogy "Mit csinálsz te ottan a porban?(!)", akkor sokat sejtetően annyit válaszolt: - "Gondolkozok."

No, ez annyira érthetelennek bizonyult az arra járó parasztok, kézművesek, kereskedők szemében, hogy még többen kezdtek el csudájára járni! Meghallotta a hírt, az akkori, éppen hivatalban lévő, ügyeletes, hatalmas, nagy és buta király. A király, aki ugyan butának buta vót, de mégis megvót a magához való esze! Hivatta is azon nyomban a porba firkáló embert.

Ment is az ember nagy bátran! ( Könnyű vót ugyan bátornak lennie, hiszen mán jó előre tudta, hogy egyszer majd hivatni fogja ama nagy és buta király! ) Amikor a király elejibe ére, még a fejit se hajtá meg, pedig ez olyan cselekedet vót akkoriban, hogy a D pont-pont-pont számmal szerepeltetett ügynök parlamenti felszólalása hozzá képest siku-miku!

Aztat mondja erre a király, tán azért, mert éppen ű is jó kedvében lehetett, vagy azért mert ű is tudhatta mán jó előre, hogy egyszer eljön hozzá ez az ember. Máma mán mindegy! Szóval aztat mondja erre a nagy és buta király: - „Te ember! Itt és most csudát tégy, vagy megetetlek a kutyáimmal, vagy ha azok már jóllaktak vóna, akkor megetetlek a csudára várókkal!”

"Nagy jó királyom! Csudát, aztat nem tehetek, mert a főnök megtiltotta. Aztat mondta, hogy korai vóna még a csuda! No, szóval csudát nem tehetek, de tégedet antúl gazdagabbá teszlek!"

Így is lett. Építettek egy akkora kűbül való házat, hogy aki a tetejire próbált nézni, az biz menten megszédült! A kű ház közepibe tettek egy bazi nagy kű asztalt és antul kezdve a kű asztal közepire firkált a mi emberünk. Gyönyörű vót! Ezrek és ezrek vótak képesek napokon át várni arra, hogy megláthassák immáron a kűasztalra firkáló embert, és kifizethessék a király poroszlóinak a borsos belépőjegy árát.

Javadalmazónak bizonyult az üzletág, javadalmazóbbnak mintsem aztat a nagy és buta király legszebb álmaiban gondolni merészelte vóna! De hát ez meg mások álmában vót imígyen megálmodva!

 

No gyerekek! Mi a tanulsága a mesémnek? Magam mondom: - Biz'a semmi se! Ahogy aztat a történelmi példa is mutatná, ha lenne közöttetek bárki, aki aztat meglátná.

koasztal.jpg