Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szőke nő az úton (buddhista tanmesék felnőtt gyerekeknek) XVIII.

 

 

A bárka

 

 

A

z Úr 2002. évében, annak is November havának negyedik napján megjelent az Úr az éhenkórász, semmirekellő és semmirevaló író, Semmirekellő Ümér, dohánybűzös szobájában. Imígyen szólott az Ö semmirekellő gyermekéhez.

"Semmirekellő Ümér, gyermekem! Miután életedben még semmi hasznosat, jót nem cselekedtél, így reád bízom, hogy másodjára Te építsd meg Noe atyátok bárkáját."

 

No, de hiszen erre fel úgy megrettent a semmirekellő és semmirevaló író, hogy még kérdezni sem maradt bátorsága. Miután kérdés nem hangzott fel, meg hát ugye az Úrnak mindig sietős a dóga, így hát azonnal el is távozott.

Ezek után mán csodálkozni sem lehet azon, hogy csupán Semmirekellő Ümér, a mi Ümérünk fejében kavargó kérdések és Ümérünk páni félelme maradt a nyomában.

Kis idő elteltével kezdett magához térni a mi írónk! Először csak elborzadt. Aztán egy halálos félelem kerítette markába. „Biztosan arról van szó, hogy nemsokára eljön halálom napja és charon ladikját szükséges megépítenem.” – Ezeket gondolta a mi írónk abban a szép nagy buta fejében, amikor eszébe ötlött, hogy charon ladikját már réges rég megépítette, hisz immár tizenhét éve, hogy rója a sorokat az üres papírlapra. „Ha nem elég az a több száz írás, amit magam után hagyok, arra, hogy csónakul szolgáljon a végső átkelésemhez, akkor,… Akkor itt és most szálljak alá poklokra mindörökre.”

Ekként is történt.

 

Miután látá az Úr Semmirekellő Ümér poklokra szállását ön-ön élete színpadán, továbbá látá, hogy a bárkából még egy hajóbordányi sem készült el, felkereste Másokértvérzőszívű Tihamért, a nemzetközileg elismert Nobel Békedíjjal megáldott politikust.

 

 

A politikus épp egy beszédét pötyögte be laptopjába. Szivarozott. Whyskiket kortyolgatott a szolgálati limuzinja tágas hátsó ülésén, amikor hanyag eleganciával mellé huppant a borjúbőrülésre az Úr! Ekként szólott a békeharcoshoz.

"Tihamér! Gyermekem! Megparancsolom neked, hogy azonnal kezdj el építeni egy akkora bárkát, amekkorát csak tudsz!"

Azzal, mint aki jól végezte dolgát, azon nyomban köddé vált. Bottal üthették nyomát. Csupán Tihamér, Tihamér félig megírt beszéde a laptopon, a szivarfüsttel keveredő whyski illata és a szolgálati limuzin maradt utána.

 

"Most légy okos Tihamér! Itt mán a másokért vérző szív sem elég! Kiválasztattál! Cselekedj is akként!" - gondolta magában Másokértvérzőszívű Tihamér.

Igenám! De mit lehet ilyenkor tenni? Arra még emlékezett, hogy valami Noé nevezetű ősapa fogta magát és semmivel és senkivel nem törődve hozzálátott, hogy megépítse a bárkáját önmagának és családjának.

"De hiszen az, az idők kezdetén volt, most meg 2002. november negyedikét írunk! Meg amúgy is! Ekkora önzőséget nem engedhetek meg magamnak, hisz mi a rossebbért lennék Nobel Békedíjas békeharcos! Az én családom, az egész Világ!" - Ezeket gondolta magában a mi hős Tihamérunk.

Mit vót mit tenni? Bément az ENSZ-be és a plenáris ülésen bejelentette, hogy nemrégiben szállott ki szolgálati limuzinjából az Atya Úr Isten, aki felkérte Őt, személyesen(!), hogy építsen egy akkora bárkát, amekkorát csak tud.

 

Nosza csak ennyi kellett a világsajtónak! Pillanatok alatt diliházba juttatta a hős békeharcost és heteken át címlapokon tartotta a hírt, miszerint közeleg a második világ vége. Mit lehet ilyenkor tenni? Beindult a világvége biznisz.

A könyvesboltokban pillanatok alatt elkapkodták a Szent Bibliát! Még az arab nyelvterületeken is! Hat milliárd embertársunk forgatta a Jelenések könyvét!

 

 

Kis idő elteltével egyként rohamozták meg a különféle barkács áruházakat. Volt aki hordozható zseb atomreaktort szerkesztett, hogy az armagedon túlélését követően nehogy energia ellátási problémákkal küzdjön, és olyan is akadt, aki csupán egy vadonat új reklámszatyrot rejtett szakadt ruházata egyik titkos bugyrába, azzal a gondolattal fejében: - "Ha eddig kibírtam étlen-szomjan, lakás nélkül, kukázva. Kibírom ezután is! Sőt! Micsoda terülj-terülj asztalkámat képes csinálni egy armagedon egy olyanfajta kódisra, mint jómagam vónék!"

 

Egyes történészek kiderítették, hogy újabb özönvizet már nem bocsát az Úr a Földre, hisz ezt a puskaport már eldurrantotta. A tűzvész lehetőségét is kizárták a politikusok, hisz mostanra már leszerelték az atom arzenált. A jégesőt is kipipálták a meteorológusok, míg a sáskajárás lehetőségét biológusaink azzal cáfolták meg, hogy 1986-ra sikeresen kiirtottunk a Földről minden fajta sáskát.

 

Amikor a csillagászok kiderítették, hogy a ZX-43-as kisbolygó 23 óra múlva becsapódik a Földbe, akkor egy pillanatra 6 milliárd ember döbbent meg egyszerre.

Ez is csupán egy pillanatig tartott! Ezt követően egyszerre rohamozták meg az ital boltokat, vadkender ültetvényeket, franciaágyakat és fegyver üzleteket.

Volt, aki azért ivott, hogy felejtsen. Volt aki azért, hogy emlékezzen! Akadtak olyanok, akik azért fojtották tudatukat a hasis mámorába, hogy boldog távozásuk legyen és akadtak olyanok is, akik azért, hogy jóelőre megvessék ágyacskájukat, ha nemis a Mennyek Országában, de a hasis által forgatott film, gyönyörű képsoraiban.

Volt, aki azért szeretkezett, mert bevillant tudatába, hogy az elkövetkezendő emberiség szaporodó szerve a torok csakra lesz. Akadtak olyanok is, akik csupán azért, mert szerettek szeretkezni.

 

 

A NASA birtokában lévő három űrsikló megszerzéséért véres harc bontakozott ki. Voltak, akik elvből védelmezték az űrjárműveket. Akadtak olyanok is, akik önző érdekből támadták azokat.

Ilyen volt Kis Pesta testvérünk is. Nem akart Ő se felkelést, se forradalmat, de még csak armagedont sem! Csupán szeretett volna jegyet szerezni az indulásra készen álló Challangerre gyermekeinek, az ő drága Pistikéjének, Lédácskájának, az ő hőn szeretett, napjában kétszer hülyére pofozott feleségecskéjének, az ő drága jó Rózsikájának, valamint az egész család és munkatársai kedvenc vicceinek céltáblát álló anyósának, a mamának. Nem mehetett. Nem sikerülhetett a dolog! Pláne meg ilyen alpári okokból! Az egész Kis családot lemészárolták a védők.

 

Borzasztó volt az armagedonra készülődés. Rettenetes. Valóban lehetetlen szavakat találni rá. Talán csak a Jelenések könyvének gyönyörű, élettel telített képei tehetnek némi utalást a valódi, a Földön tomboló borzalomra.

 

Csupán egyvalaki őrizte meg higgadtságát: - a Trinidad-Tobagói Szent. Csak ült. Csak ült Trinidad-Tobagó legmagasabb hegyének bércén. Csak ült. Csak ült megingathatatlanul! Megrendíthetetlenül.

Távolról hallotta, ahogy a tanácsaiért a hegyormot ostromló tömeg üvöltözik, sír, jajgat. Mintha megütötte volna fülét az egymáson átgázoló emberek csontjainak recsegése, a földbe taposottak utolsó hörgése.

 

Ma sem tudni miként történt, de egyszer csak kinyitotta mindkét szemét. Ez akkor fordult utoljára elő, amikor tizenegyéves korában meditációs mestere jól fejbe verte a gonggal, mert bátorkodott elkövetni ezt a főbenjáró vétséget.

No szóval kinyitotta mindkét szemét és azon nyomban megvilágosodott. Belátta, hogy amiért negyven évvel ezelőtt elvonult a világ elől meditálni: - az armagedon, az a jelen folyamatos történése és nem a jövőből meditációs képekben üzengető Atya Úr Isten.

 

 

Megvilágosodott és immáron nyitott szemmel elindult a hegyről.

Most már tudta a dolgát. Nem kereste tovább életfeladatát. Kissé öregesen, de mégis méltósággal indult el, lefelé a hegyek ormáról. Még boldog is volt!

 

Boldog mosollyal arcán veszett el az armagedon hullámaiban.

 

armageddon.jpg