Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szőke nő az úton (Buddhista tanmesék felnőtt gyerekeknek) XVII.

 Mese a szőke nőről és az ő szőke mobiltelefonjáról

  

E

gyszer volt, hol nem volt. Egy párás, október végi reggelen sétáltam hazafelé kedvenc újságosomtól. Élveztem a nehéz levegőjű, nyirkos-borongós, szürke reggelt.

Megcsodáltam a park szélén álló vadbirs tobzódását a zöldessárga, és piros ezer, meg ezer árnyalatában. Majd, tekintetemet egy sudár nyárfa vonzotta magára. Ekkor az én nyárfám, megmutatta a benne éppen elszunnyadni készülő Napot. Álmos tekintetű anyukák húzták-vonták-cibálták magukkal kedvenc méhmagzatjaikat. Serdülő fiúcskák nyerítették végig az utat, miközben arra lestek, nyerítésükre honnan hangzik fel a serdülő leánykák idétlen hehegése.

Lelkem eme szétáradó nyugalmába, boldogságába egy aprócska hullám gyűrűzött be! Ekkor pillanthattam meg Őt! A gyönyörű szőke nőt és a szőkeségétől is szőkébb mobiltelefonját.

Gyönyörűek voltak, ahogy ott, velem szemben közlekedve nyomogatták egymás gombjait.

A kis szöszi, - megfelelvén öltözetében a nyirkos októberi reggelek kihívásainak - nem árult el sok mindent magáról. De a telefonja, már annál többet! Meseszép volt! Esküszöm meseszép! Atlantiszi árja-kék tekintetében álmosan kígyóztak a szőke hölgy által menet közben pötyögött üzenet sorai.

Na és a teste? Az se kutya! Erőteljes mellkasán szinte kiszúrta maga előtt a légoszlopot az a két gyönyörű kis navy gombja! Ahogy az egész szerkezet összeszűkítette önmagát abban a darázsderékban? Bármely fogyókúrás magazin megirigyelhette volna! És persze a kis alsó háromszög! A tökéletesen elrejtett, csupán a beavatottak számára hozzáférhető mikrofonja?! Egyszerűen elképesztő volt. Már a látványa is még boldogabbá tett!

 

Ekkor valami kizökkentett a már-már emberfeletti boldogságomból. Megláttam ködös tekinteteim előtt elvonulni a kis készülék legutóbbi hirdetését. Agyam pörögni kezdett. Szóképek rohamozták meg: SMS, GPRS, WAP, MMS. Legutoljára a kis ékszerdoboz ára: - 147.000.- Ft. + ÁFA. Csodálkozni sem érdemes azon, hogy felébredtem.

Felébredtem, de csak azért, hogy egy újabb ámulatba eshessek.

Ahogy egyre közelített felém a gyönyörű szőke nő, valahogy megéreztem az SMS-ét.

"Harminckét éves, kissé magányos, három diplomás, négy nyelvet beszélő szőke nő, még keresi az Ő élete értelmét, egy fekete, széles vállú, három diplomás, négy nyelvet beszélő, a Rochshildok egzisztenciális stabilitásával, Kabir Bedi tigriseket röptében ölni képes elszántságával, Steven Segal koncentrált higany mozgásával, Bruce Willis aranyos vásott fiúságával, Kevin Costner lírai telitettségével és a Leonardo Dicaprio angyalarcúságával rendelkező, szerény férfi személyében."

Már ismételten majdnem kiestem a lelkemben eluralkodó líraiságból, amikor átfutott kis agyamon, hogy mekkora telefonszámlája lehet ennek a nőnek?! Már majdnem elöntött valamiféle keserűség, amikor tudatosodott bennem, hogy ebből a telefonszámlából vélhetően fedezni tudnám öttagú családom havi rezsijét, beleértve az élelmezési költségeket! Nem engedtem a kísértésnek! Maradtam továbbra is a lelkem legmélyén hömpölygő lírai érzéseimben.

 

Talán ennek a líraiságnak, vagy a szőke nőből, vagy annak mobiltelefonjából kiáradó valaminek köszönhetem, hogy nem tudtam elszakadni szép szőke hölgyünktől. Abszolút fedett, titkosszolgálati módszerekkel bekísértem munkahelyéig. Tanulságokkal telített utam volt.

Amikor a villamosmegállóban álltunk, és a szőke szépség önmagáról megfeledkezve bizgerélte telefonját, láthattam amint gyűrött arcú, viseltes negyvenesek legeltetik tekintetüket a mi szöszinken. Felszálláskor többen rástartoltak nem csak a villamos nyílódó ajtajára, de a telefonon prüttyentgető kis szőkére is.

Ekkor megláthattam, miként préselődik szőke hölgyünkhöz egy Boss öltönyt viselő, a legdrágább szépségápolókkal üdévé varázsolt, abszolút intelligens arcbeállítottsággal bíró, minimum három diplomás és négy nyelven beszélő fekete herceg!

No és ahogy az ottan küldözgette kettes csakrájából a szőke hölgy irányába SMS-eit, attól egy kicsit elpirultam. Nem tehettem mást, szemérmesen elfordultam.

Megfordultam, és mit adj Isten! Mit látok ottan? Ott állt, szorongott egy másik szőke nő! Talán még az előzőtől is szőkébben. Talán még az előzőtől is méginkább megfeledkezve önmagáról, cicerézte fenséges mobiltelefonját. Hercegeket zavarba ejtő, formás kis hátsójához nyomta a tömeg egyik férfitársunkat, aki fiatal volt és erős. Első látásra valamiféle titán ötvözet benyomását keltette bennem. Láthattam amint kettes csakrájából már-már eleven erővel próbálná útjára indítani rövid, de annál sommásabb SMS-eit. Csak az lehetett a baj, hogy ezek az üzenetek nem jelenhettek meg a hölgy LCD kijelzőjén.

 

Nem bírtam tovább magammal. Kiszálltam. Kiszálltam, még mielőtt nagyobb baj történhetett volna velem. Békésen sétáltam haza kedvenc újságjaimmal. Közben azon mosolyogtam. A hiba az SMS-ekben van.

Amennyiben a villamoson, a szép szőke hölgy kidolgozott, kiművelt hátsójának szorított kedves férfi társamnál lett volna egy MMS üzenetek készítésére és továbbítására alkalmas mobiltelefon, akkor minden esélye meg lett volna arra, hogy a kettes csakrájából kibocsátott szépüzenet vevőre találhatott volna a szép szőke hölgy LCD kijelzőjén.

Látom lelki szemeim előtt a szép szőke eget rengető boldogságát, amint megpillanthatja a mobiltelefonján a kígyóbűvölők tekintetével megáldott, arcvonásaiból minden földi jót sugárzó férfitársamat, aki egyéb iránt a kis naccsád hátsójának szorulva, valami ördögi ügyességgel volt csak képes elkészíteni önmagáról azt a fotót, amit azon frissiben küldhetett át a kis naccsád készülékére.

 

Bizony kérem! Ez már csak így szokott lenni!

Valami delejes erővel szorítanak magukhoz legkedvesebb tárgyaink. A kesernyés - édes felismerésből számomra egyetlen egy boldogság: - személyemet leggyakrabban, legkedvesebb fotelem szorítja magához, ahol békességben szunyókálhatok el kedvenc újságjaim felett, egy ködös-nyirkos, borongós, októbervégi napon.

mobiltelo.jpg