Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kötéltánc (spirit dráma)

Kötéltánc

(„spirit-dráma” két felvonásban, hat színben, hat villanásban)

Játszódik: az ezredfordulón, Budapesten
Helyszín: egy belvárosi, második emeleti lakás nappalija, egy Duna parti kis panzió
Főszereplők: egy fiú, egy lány.
Mellékszereplők: a Varázslónő, (ezoterikus taníró, „mester”), és tanítványai: a Krisztuskereső, a Megfigyelő, a Szűz, a Csillagjós, a Buddhista, a Materialista,

Instrukciók a rendezőnek, és a megértést segítendő az olvasónak is:

Egy modern kori drámába csöppenünk, modern rendezésben, amely kihasználja az audiovizuális technika adta lehetőségeket, képi-, és hang effekteket. A színpad baloldala mellett nagy kivetítő vásznon peregnek majd a múlt képei. A jobboldalon pedig a jövő képei. Mindkettőt, régi vágású mozigépen kell, fekete fehérben vetíteni, érzékeltetendő a dolgok – jelenségek filmszerűségét, legvégső leegyszerűsíthetőségüket a fekete – fehér, örök harcban nyugvó megbékélésére. A nézőtér közepére is elhelyezésre kerül egy vetítőgép, amely mellett egy „Rendező” feliratú székben, egy lazán, művészként öltözött alak ül, kezében a filmes szakmából megszokott, kézi, hangosbeszélővel.

Prológus:

A színpad fölül mozivászon ereszkedik le, és a középső vetítőről elkezdik vetíteni a színes hátteret, a Grand kanyont, oldalról, és egy kissé felülről. A kanyon két fala között egy drótkötél feszül.(Főszereplők színre be. Mozgásukkal érzékeltetve, hogy egymást nem látják. A vászon előtt, monológszerűen adják elő a dialógust.)

Fiú: - Itt vagy szerelmem?
Lány: - Itt.
Fiú: - Indulnunk kell!
Lány: - Érzem.
Fiú: - Mit látsz, ha rám nézel?
Lány: - Szédítő magasságot látok.
Fiú: - Mámorító mélységet.
Lány: - Foghatom a kezed?
Fiú: - Nem. Nem lehet.
Lány: - Igen! Már emlékszem mit mondtál. Csak egymás nélkül, de mégis együtt lehet megcsinálni. Átmegyünk. Át! Túlra.

(Színpad elsötétül. Főszereplők ki. Vetítővászon fel! Színpadi függöny el. Teljes sötétség. Fokozatosan kezdik bevilágítani a színpadot.)

Első felvonás, első szín:

Színpadi kép: Baloldalt, a budapesti körfolyosós bérházakra jellemző folyosó. Innen lépnek be a szereplők egy ablaktalan előszobába, amelyben egy asztal, és egy kiült, régi vágású támlásszék áll. Innen vezet az ajtó a fő játéktérbe, a nappaliba. A nappaliban, a nézőtérrel szemben, három, régi ablak. Szemközt régi pesti bérház homlokzati képe látszik be az utca túloldaláról. A nyitott ablakon át a közlekedés keltette, jellegzetes zajok szűrődnek be. A nyári hőség érzékeltetésére, egy lábon álló ventilátor forog, a masszőr ágy mellé helyezetten. Berendezés: Színpad jobb sarka, az ablakok előtt. Masszőr ágy, mellette a ventilátor. Az oldalfalakon különféle szentek, és bölcs mesterek fotói. A masszázs ágy fölött, a sarokban, a falon egy „Krisztus ábrázolás”: a torinói lepel arcképének egy olcsó reprója. Színpad közepén, kissé hátul, az ablakokhoz közel, egy kör alakú, öreg asztal, csipketerítővel. Az asztalt, félkörívben kilenc, szedett – vetett szék övezi. Az asztalon lelombozó száraz-virág kompozíció egy giccses vázában. Mellette olcsó, értéktelen, közepes méretű Buddha szobor, és egy füstölő tartó.) Halk, spirituális zene szól. (Nem autentikus, hanem valami világzenei giccs.) Az asztal mögött ül a Varázslónő, abszolút köznapi öltözetben. Se nem szép, se nem csúnya. Közel az ötvenhez. Egyszerre vonzó és taszító. A színpadot folyamatosan világítják be. Közben a Varázslónő feláll. Igazgatja a száraz-virágot. Téblábol össze – vissza. A jelenet, csengetéssel indul.

Varázslónő: (Siet ajtót nyitni, közben, mintha csak magának mondaná.) – Jaj, istenkém! Jöttek! Jönnek? Ezek megjöttek.

Krisztuskereső: (Nagydarab, elhízott, 40 fölötti, típusos magyar férfi. Szövetnadrágban, enyhén átizzadt, fehér, rövid ujjú ingben. A cucusra hajazó, régi, kopottas modellben. Zavartan, nagy szüneteket tartva beszél) - Kezicsókolom! Nem tudom, jó helyen járok? Csókaházy Tivadar vagyok, és a mágusnőt, Kiss Lídiát keresném. Tetszik tudni, tanfolyam ügyileg. Netán Kiss Lídia látónőhöz van szerencsém?
Varázslónő: - Jaj,Tivikém! Ne butáskodjon már! Tegeződjünk, ha megkérhetem, és innentől kezdve tartózkodjunk minden külsőségtől. (Kissé zavartan, hajába túrva folytatja) Igen! Kiss Lídia vagyok, de az túlzás, hogy látó lennék, vagy bármi más, ilyen féle. Szólíts csak nyugodtan Lidinek, vagy Varázslónőnek! Igen! A Varázslónő jó lesz, mert ha akarjátok, ha nem, elvarázsollak benneteket ezen a tanfolyamon.(Felnevet, és az asztalhoz kíséri a Krisztuskeresőt, Tivadart. Leül az asztal mögé.)
Varázslónő: - Kedvesem! Most pedig ha nem zavar, de ha zavarna is, akkor zavarod ellenére: essünk át a formalitásokon! Itt a tanfolyami naplónk! Légy szíves töltsd ki, írd le a nacionálédat, és természetesen fizess! Jegyezd meg! Ezt követően minden alkalommal a kezdés előtt szükséges fizetni, és aláírni a jelenléti ívet. Tudod! Ilyen időket élünk! Bármikor betoppanhat az APEH. Krisztuskereső: - (Előhúzza a nadrág hátsó zsebéből a pénztárcáját. Fizet. Majd, szuszogva fölé hajol az asztalnak és írni kezd.) Tudja, kedves Lídia! Ó, bocsánat! Tudod, kedves Varázslónő nem zavar engem semmi. Miért is zavarna? Első a rend. A nagy rend! Mint fönt, úgy lent.

(Ismételt csengetés, és az ajtóban megjelenik egy másik szereplő. Varázslónő, a válla felett szól hátra.) - Tivikém! Ha végeztél foglald is el a helyedet a nappaliban!

(Ezt követően, folyamatosan érkeznek a tanulók. Hang nélkül, pantomimszerűen megy a beiktatásuk. Aki végzett, bemegy a nappaliba, ott téblábol, vagy feszeng valamelyik széken. Amikor minden résztvevő beiratkozott, és a nappaliban bóklászik, vagy a képeket nézi, vagy kettes – hármas csoportokba verődve sutyorog, utolsóként belép a Varázslónő is, és a színpad közepére törekedve, háttal a nézőknek, próbál rendet tenni, próbál szervezni. Tapsolva kezdi mondandóját, közben torkát köszörüli.)

Varázslónő: - Kedveseim! Aranyoskáim! Egy pillanatra a figyelmeteket kérném! Foglaljatok helyet! A középső széket nekem hagyjátok szabadon. (Kis szünetet tart.) Mint tudjátok, miként azt meghirdettem, ahogy azt korábbi előadásaimon, vagy szerte az országban tartott road show-imon már megtapasztalhattátok , most azért gyűltünk össze, hogy kis csoportunkkal előrébb léphessünk az önismereti úton, vagy ha úgy jobban tetszik, Isten, az isteni megismerésének útján, és a legjobbak, az arra legérdemesebbek beavatást kaphassanak a médiumi gyógyításba. (Kis szünetet tart. Közben már mindenki megtalálta a helyét. Varázslónő is oda megy a székéhez és leül. Ülve folytatja.) A beiratkozáskor már bemutatkoztunk, de most arra kérlek benneteket, hogy röviden mutatkozzatok be ismét, mondjátok el, hogy honnan jöttetek, korábban mivel foglalkoztatok, mit vártok a tanfolyamtól? Tudjátok ti azt! Amit ilyenkor illik, amit ilyenkor kell. (Rövid szünet) Én kezdem! Kiss Lídiának hívnak, de mint tudjátok, mindenki csak Varázslónőként ismer! Arra buzdítanálak benneteket is, hogy most, bemutatkozásotok során adjatok magatoknak, vagy társaitoknak egy megérzésből fakadó, új, spirituális nevet! Szóval! Hol is kezdjem? MÁV alkalmazott voltam, amikor jött a rendszerváltozás. A Keleti pénztáránál, akár sort is állhattatok előttem. Persze! Jöttek a gondok. Kicsik, nagyok. Családiak, társadalmiak. Addig én olyan materialista voltam, hogy ihaj – csuhaj, sose halunk meg! Aztán? Komolyan mondom, mintha csak a mesébe történt volna, egy álmatlan éjszakámon, megjelent az ágyam mellett egy árnyék, és beszélni kezdett hozzám. Először azt hittem begyogyóztam, de miután minden éjszaka megjelent, legyőzve félelmemet, kétkedésemet, egyre többet, és egyre mélyebb dolgokról beszélgettem ezzel az árnyékkal, akinek a nevét most még nem árulhatom el. De! Itt van velünk most is, és itt lesz az egész tanfolyam alatt. (Szünet) Hogy, ne szaporítsam a szót. Lassan tanítvánnyá, majd mesterré lettem. Az a feladatom, bármennyire is fülsértő legyen, az a mennyei küldetésem, hogy most nektek adjam át a tudást. (Szünet) És? Most ti következtek.

(
Krisztuskereső feláll. Jobbra és balra is biccentve mondja): - Csókaházy Tivadar, asztalos, és krisztuskereső vagyok. Négy gyerekünk van. Egy háromszobás Kispesti panelban élünk. Engem sem hagyott ki a szórásból a rendszerváltozás. Voltam munkanélküli is. Most az egyik múzeumunkban dolgozok. Ezt szeretem! Kiállításokat készítek elő, képeket keretezek, paszpartuzok, meg ilyesmi. Többféle gyógyító eljárásra is van beavatásom. Kérésre, természetesen teljesen ingyenesen, ha kell, gyógyítok is. Vannak már szerény, de azért biztató eredményeim. Nem bánom, ha Krisztuskeresőnek szólítotok.

(A fiú emelkedik szólásra. Negyvenes férfi. Farmerban, pólóban, mezítláb viselt modern, műanyag szandálban. Olyan, akit a környezete sármosnak mondana, de akiről szemmel látható, lerí, hogy nem tud a sármjával mit kezdeni. Jobbra – ballra biccent:) – Sziasztok! A korom ellenére is csak egy fiú vagyok. Valahogy nem tudtam felnőni. Férfi vagyok ugyan, de még gyerek. Mindent csináltam már. ’ Árultam forgót, argentin pampát. Okosok között játszottam a bambát. ’ Húsz éven át, egy biztos: gyógyítottam is. Na, nem úgy, mint Krisztuskereső! Csak úgy, hagyományosan. Beleztem, trancsíroztam. „Nincsen apám, sem anyám.” Van két neveletlen gyerekem, egy feleségem. Konszolidált családi körülményeket tudtunk otthon teremteni a nejemmel. Jól érezhetném magam, de mégis, mindig hiányzik valami. Talán, bármennyire is nagy szó legyen, talán Isten hiányzik. Lehet, hogy itt találom meg? Egy biztos. Nem vagyok a helyemen. Nyilas csillagképem szerint nekem kamionsofőrnek kellene lennem Alaszkában, vagy hajóskapitánynak valamelyik Óceánunkon. Nem tudom, hogy itt mi lesz. Nem tudom, hogy itt mi közelít felénk, de állok elébe! Szólítsatok csak Fiúnak! A nevemet nem árulnám most el. Ja! Írok! Gyermekkoromtól írok. Mindent írok! Mindent megírok.

(A bemutatkozás közben több helyről is halk kuncogás hallatszik. A Szűz felől: Még hogy fiú? Csillagjós: Még hogy Nyilas égi jegy? Materialista: Megátalkodott ateista! Buddhista: Isten keresése? Bruhaha! Még magát sem ismeri. Minden pusmogás közül a lányé a leghangosabb, a leginkább irritáló. A lány: Neveletlen gyerekek? Konszolidált család? Ugyan kérem! Ez a fickó simán csak gyáva. Még hogy író, vagy költő? Maximum csak egy irokéz! Egy igazi indián! (…) és ezen még inkább felkacag.)

Megfigyelő: - (Harmincas, jól öltözött nő. Kiskosztüm. Finom smink. Retikül. Jegyzettömb az ölében. Feláll. Jegyzettömb lehullik, a toll elgurul. Zavartan, kapkodva szedi össze.) Sziasztok, G. Barna Edina vagyok. Pécsről jöttem. Ott végeztem, az ottani közgázon. Most egy multinak dolgozok itt, fent, Pesten. Piackutatással foglalkozok. Egy barátom van. (Közbecsattanó röhej, heherészés, kuncogás.) Nem tudom, hogyan tovább. Mindent meg akarok tudni, mindent meg szeretnék tanulni. Nagyon jó megfigyelő vagyok, nyugodtan hívhattok is így!

Csillagjós: - (Harmincas, farmeres férfi. Feláll. Halkan, zárt szájjal, motyogva beszél. Tekintete örökké riadt, kapkodó, mint aki fél, vagy éppen állandóan keresne valamit. Olyan benyomást kelt, mint aki nincs itt.) Kistrencsényi Ottokár vagyok. A nevemből értelemszerűen fakad, hogy valahol van Nagytrencsény is, és nem kizárt, hogy valahol élhet egy Nagytrencsényi Ottokár. Szóval: kisnemesi családba születtem, annak minden nyűgével. A Bükk-alján, faluszélén éldegélek öreg nénémmel. Őz gidácskánk viszont nincs. (Kicsattanó nevetés, ami mintha nem csupán az elmondottaknak szólna.) Tíz éve foglalkozok asztrológiával. Lassacskán öt éve annak is, hogy a környéken kivívtam magamnak valamiféle ismertséget. Naponta többen jönnek hozzám. Most abban a reményben jöttem, hogy közelebb jutva önmagamhoz, közelebb kerülhetek Krisztushoz, és megteremthetem a Krisztusi asztrológia alapjait. Ezt mondja nekem a benső hangom, a benső vezetőm. Szólítsatok csak Csillagjósnak.

Fiú: - Na, ne má’! Benső hang? Benső vezető meg minden. Meg! Krisztusi asztrológia. Ne izgassá má’, Ottoookáááár! Barátom.
Csillagjós: - Majd meglátod, meghallod. Ha nem? Nem a te hibád. Akkor nem történt, nem történik semmi.
Varázslónő: - Fiú, te fiú! Folytassuk tovább, de arra kérnélek benneteket, hogy a továbbiakban tartózkodjatok minden kritikai kiszólástól, élcelődéstől! Ne gyerekeskedjünk! Ne gyerekeskedjetek már! Folytassa is a következő!
Fiú:- (Kissé önérzetében sértve, bajsza alatt, magának duzzogja.) Ugyan már! Komolyság? Az élet egy játék. Gyerekeknek való, szívet melengető játék, amiből a felnőttek csak kimaradhatnak. Krisztussal, vagy Krisztus nélkül. Tök mindegy! Á! Hagyjuk.

Buddhista: - (Negyvenes, farmeres férfi. Abszolút jelentéktelen arc-beállítottságú. Olyan, aki mellett naponta megyünk el az utcán, de mégis, van egy bizonyos kisugárzása.) Sziasztok! Tíz éve vagyok Swamijji Turkáludzsáni Matatánszki mester beavatott tanítványa. Buddhista nevem, kicsit hosszú, és elég nehéz kimondani is, Swamijji Kukucskulándi Vakszkin Turkálláni, ezért csak szólítsatok simán Buddhistának. Gombelemeket árusítottam a Blahán, míg még érdemes volt értük Törökországba kijárni. Enyém volt a Blaha legmenőbb gombelem szaküzlete, de aztán lépnem kellet. Ma már tudom! Azért mentem csődbe, mert lépnem kellett. Most biztonsági őr vagyok. Elváltam. Gyermekeim az anyjukkal maradtak. Van egy barátnőm. Jól vagyunk egymással. Gyógyítani és tanítani fogok. Nekem gyógyítanom és tanítanom kell! Ezért vagyok itt.

Szűz: - (Kicsike, kislányos, törékeny, elegáns nadrágot, hozzáillő, zárt, fehér blúzzal viselő, kortalan nő. Tisztára, mint az ázsiaiak, mint a kínaiak, csak világosbarna kiadásban, és hófehér, már – már halotti, fakó bőrrel. Halkan, alig hallhatóan beszél. Nem csoda, ha a csoporttagok felváltva közbeszólnak: Hangosabban, ha lehetne!) Széplakiné Tisza Rózsa vagyok. Tudom, hogy szinte hihetetlen, de két gyermek boldog anyukája. Rétságcuppanóson élünk a családommal, ahol a férjem erdőgazdász, én pedig a Rétrágcuppanósi Erdőgazdasági Zrt. könyvelője vagyok. Egyszer, minden előzmény nélkül, mesélés közben, megszólalt a nagyobbik lányom, olyan ötéves forma volt: „Anyu! Anyucikám! Te tisztára úgy nézel ki, mint az a néni a templom falára festve. Mint az a néni, aki egy kisbabát tart a karjaiban.” Azóta énbennem minden összetört. Vágyódok a tisztaság, vágyódok az érintetlenség és érinthetetlenség, vágyódok a keresztények Máriája után. Soha nem volt erős a hitem, de megkeresztelt katolikus vagyok. Gyerekkorom óta nem voltam templomban. Azért vagyok itt, mert segítséget remélek.

Fiú: - Bassza meg! Bassza meg! Háromszor is, háromszorosan is bassza meg! Ez nem lehet. Megyek azonnal haza. Mi itt vagyunk? A diliház meg üres, a pszichiáterek meg elmentek munkanélküli segélyre? (Már majdnem hangosabban, mindenki számára hallhatóan kitört volna magából, amikor felállt a szomszédos tanítványtársa, és bele kezdett.)

Materialista: - (Negyvennégyes Magnum benyomását keltő, annyi idősnek imponáló férfi. Könnyű, elegáns, de köznapi nyári öltönyben. Nyakkendő nélkül. Zakója, kifordítva, válltöméseknél egymásba fordítva, akkurátusan elegyengetve a széktámlán. Tisztán, érthetően, de valami külföldi akcentussal beszél.) Szervusztok! Üdvözöllek benneteket! Örömömre szolgál, hogy itt lehetek, hogy megismerhettelek benneteket. Dr. Strasser Tibor, atomfizikus, a Svájci Tudományos Akadémia tagja vagyok. Ti. csak, nyugodtan szólítsatok Materialistának. (Körbe néz, mintha csak egy tudományos vándorgyűlésen adna elő.) Budapesten születtem. Ott végeztem az egyetemet. Friss diplomával kijutottam Svájcba. A legnagyobb európai részecskegyorsítóban szereztem tudományos kutatási tapasztalatot, és természetesen, a pályámon való előrehaladásomhoz nélkülözhetetlen tudományos fokozatokat Európa különböző egyetemein. Olasz feleségem van. Három gyermekünk lassacskán felnőtt. Anyagi gondoktól mentes, szabad életet élhetünk, egymástól ezer kilométernyi távolságra. Azért vagyok itt, mert elvesztettem a hitemet. Nem hiszek többé a materializmusban. (Egyre jobban belemelegedve folytatja.) Szubatomi részecskék leválását, keletkezését vizsgáltuk heteken át. Zárójelben mondom, embertelen mennyiségű pénz szükséges egy ilyen kutatás sorozathoz. Nem végezhetik akárkik még az atomfizikusok népes táborában sem. Minden kísérletünk hibásnak bizonyult. Soha nem az a szubatomi részecske volt mérhető, detektálható, amelyet a fizika eddig ismert törvényei, a számítások szerint elvárni lehetett volna. Ekkor figyeltem fel arra, beszélgetéseink közben, hogy az egyik, fiatal kollégám olyan benső attitűddel állt a vizsgálathoz, hogy most előttünk a nagy lehetőség, és biztosan felfedezünk egy eddig ismeretlen, szubatomi részecskét. Abban egyetértettünk, hogy ez felveti annak gyanúját, hogy tudatunkkal manipuláljuk a kísérlet lefolyását. Lásd, kollégánk elvárását. Megegyeztünk abban, hogy úgy módosítjuk a kísérletünket, hogy a kísérlet során mindannyian, egységesen ugyan arra a részecskére fogunk gondolni, koncentrálni. Döbbenetes eredményeket kaptunk! Koncentrálásunknak megfelelően, a tudatosított elvárásunknak, prekoncepciónknak megfelelő részecske szabadult fel a kísérlet során. Ezt a kísérletet bármely szubatomi részecske generálásában, bármikor meg tudtuk, meg tudjuk ismételni. A szakma az óta sem tud mit kezdeni eredményeinkkel, mert ki kellene mondanunk, hogy az ember a tudatával, a tudatának koncentrálásával hatni képes az anyagra. Persze, csak akkor, ha egy szubatomi részecskét már, vagy még anyagnak tetintünk, tekinthetünk. Így vesztettem el minden önmagamba, a meggyőződéseimbe, a tudományba vetett hitemet. Most azért vagyok köztetek, hogy ezt az ürességet kitölthessem valamivel.

Varázslónő:- Huh! Ez kemény volt! Mindjárt szünet, csak még hiányzik egy leányzó bemutatkozása. Parancsolj drágám! (Mutat a sor szélén ülő, kimaradt hölgyre.)

A lány: - (Az átlagtól testalkatában erősebbnek bizonyuló, testalkatával erőt sugárzó, arcvonásaiban némi férfiasságot is felmutató, mégis csinos, és szép, szőke nő. Fiatal. Max. harminc lehet. Farmernadrágban, fehér, testhez simuló pólóban. Egész lényéből sugárzik valamiféle, már – már primitív vadság, csillapíthatatlan szabadságvágy.) Jelena Kolarova Schwartznak hívnak. Sziasztok! Apám sváb volt, anyám szlovák, az egyik nagyapám viszont magyar volt. Ti azt mondanátok jóféle tót atyafi. Hányódtunk már mindenfele, anélkül, hogy költöztünk volna. Most Burgenlandban élünk. Férjem középiskolai tanár. Én csak érettségiztem. Vállalkozó vagyok. Három éttermet üzemeltetek egy nagy forgalmú főút mentén. Van egy kislányunk! Egy tünemény! Őérte élek, őérte élünk. Most? Recseg – ropog köröttem minden. Bedőlni készül a vállalkozásom, és ha nem leszek résen, akkor a házasságom is. Szabadidőmben, több tanfolyam elvégzése után, különféle természetgyógyászi, spirituális módszerekkel gyógyítok. Természetesen ingyenesen, elég jó eredménnyel. Ettől a tanfolyamtól azt várom, hogy közelebb juthassak magamhoz, hogy dönthessek a jövőmről. Lezárhassam a múltam, elkezdhessem a jövőmet. Vízöntő jegyében születtem. Bár, nem látszik meg rajtam, de fékezhetetlen, igazi forradalmár vagyok. Bizonyos szempontból olykor még magamtól is félek, félek ettől a bennem nyugvó, néha megmoccanó őserőtől.

Varázslónő:- (Feláll. Középre megy.) Gyerekek! Most szünet következik. Igyatok. Egyetek. Pipikéljetek. Negyedóra múlva találkozunk itt. Közös meditáció következik. Arra kérnélek benneteket, hogy addig ne nagyon beszélgessetek. Próbáljatok csöndben maradni. (A csoport feláll. Az emberek nyújtózkodnak. Valóban mindenki iszik. Többen evésbe fognak. A színpad lassan elsötétedik. A sötétedés közben a fiú kimegy a függőfolyosóra.)