Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kötéltánc (spirit dráma) VI.

Harmadik jelenet:

(Függöny előtt, a színpad előterében, a már megszokott módon megy a jelenet. Háttérben a vetítővászonnal. Jobboldali székben a lány ül. Baloldalt a fiú. A fiúnál csöng a telefon!)

Lány: - Szia Szeremere! Boldog születésnapot! 2005. július 21-ét írunk. Ma lennénk öt évesek. Boldog újjászületésnapot kívánok!
Fiú: - (Sértetten. Önérzeteskedve.) Szia! Igen. Tudom. Ma lennénk ötévesek. Boldogságot kívánok magam is! Bort, búzát, békességet, jól ölelő férjecskéket! Lány: - No! Szeremerém! Ne durcizzá má’! Nem vagy te egy mogorva sámán! Hadd ne folytassam!
Fiú: - Nem fosok! Tehát nem rímelhetsz a ’ne fossá mán’-al. Egyébként figyelmeztetnélek, ez még nem az újjászületésnapunk. Az egy héttel később volt, a Duna kanyarban, a panzióban.
Lány: - Tényleg! Ez még csak a Krisztus kép alatti ’szimfonizálásunk’ ötödik évfordulója. Atya ég! Megy az idő. Mizújs veled? Hogy vagy?
Fiú: - Megvagyok. Megvagyunk! Gyógyszerügynök lettem! Tudod! Kell a lé! A fiúnk másodéves az orvosin. A lányunk jövőre kezdi a jogot. És te, és ti?
Lány: - Lajos nem soká nyugdíjas! Képzeld! Ott hagytam azt a hülye céget, ami miatt végül is nem jöttünk össze, ahol minden a pénzről szólt. De! Legalább nem szívtam hiába! Kifizettem azt a hülye Misit, és most saját lábamon állok a vállalkozásomban. Ja! És! Képzeld, úgy bizony! Egyetemre járok. Bécsben! Be-bee! Tanár néni leszek!
Fiú: - Egy újabb hülye gyarapítja ezek szerint az értelmiségiek egyre népesebb, és egyre hülyébb táborát. Míg jómagam kétkezi munkássá lettem. Az igaz, hogy nem rossz pénzért, de a félhülye, vagy tán egészen az, suttyó marketingesek csapatában játszom.
Lány: - Ne gonoszkodj!
Fiú: - Te voltál gonosz. Vagy ostoba? Majd meglátod. Meglátjuk. Most viszont megbocsátasz, le kell tennem. Szia! (Azzal már ki is nyomta a mobilt.)
Lány: - (Döbbenten! Sértetten. Magának mondja.) Szia! Hogy ez mekkora egy bunkó! Hogy ebből mekkora egy bunkó lett! És még én voltam szerelmes ebbe a kis pöcsbe, a kis nyikhajba. Még ez mondta, hogy eggyé válás, meg tantra, meg az anyukám térgyekalácsa! Az!

(Színpad elsötétül. Kis szünet. Színpadi fény vissza!)

Fiú: - (Vadul tárcsázza a mobilját.) Én hülye! Ökör! Barom! Egoista állat! Hogy lehettem ilyen hülye. Puha kis pöcs! Még hogy buddha! Menjek a picsába az összes buddhámmal együtt! Féltékeny kis szargombóc vagyok! (Kicsöng. A másodikra felveszik.) Szia Szeremere! Szeremeréd vagyok! Meg tudsz bocsátani? Ne haragudj!
Lány: - Undok voltál. Most miért hívsz vissza?
Fiú: - Tudunk még együtt dudorászni? Egymással, és Cseh Tamással? (Azzal rá is zendít): Micsoda útjaink voltak nekünk?
Lány: - Szólt Desire. Most, hogy emlékezünk.
Fiú: - Micsoda egy zűrzavar, hány tévedés?
Lány: - (Kuncogva) Tán hazudtunk is, és volt egy kevés
Fiú: - Volt egy kevés, nem is tudom, hogy mondjam azt.
Lány: - Talán volt egy két este.
Fiú: - Ami nincs megnevezve.
Lány: - (Kizökken. Visszavált.) Így már szeretlek! Kis hülyém!
Fiú: - Szabadjon megjegyeznem pici hölgyem, ön egy vérbeli orvossal beszél, még ha most, ha nem is fagylaltos triciklin árul fagylaltot, csak majdnem. Emlékezni szeretnél? Emlékezzünk, de mire?
Lány: - A bőség zavarával küzdünk (Gúnyosan) Édesem, vagy nem?
Fiú: - (Veszi a lapot.) Te tudod Drágám!
Lány: - Mondjuk a leányfalui, a központban lévő ház? A sarokszobával?
Fiú: - Mondtam akkor neked, hogy akkor vált még gyanúsabbá számomra, hogy gyerekkoromtól kezdődően össze-vissza tudok utazni az időben? Tudod? Gyerekkoromban, a Tiszai árvíz idején jártam ott, és láttam magam a szobában, az első, a legnagyobb, a soha vissza nem térő gyermekszerelmemmel szeretkezni, már felnőttként.
Lány: - Mondtad akkor is! De! Ez csak egy álom. (Kis szünet után.) Bár! Végül is beteljesedett, ha nem is úgy, ahogy képzelted.
Fiú: - Na és a barátom kéglije a Rómain?
Lány: - Légy szíves ne nevettess! Még a mai napig be kell pisilnem, ahogy ott álltunk a kurva lépcsőházi ajtó előtt, és az istennek se nyílt ki.
Fiú: - De feltaláltam magam, mint egy igazi, vérbeli szundi boy, ha bekrepál a lélegeztető gépe!
Lány: - Pontosan úgy, te hülye! Én meg csak álltam ott bambán elszenvedve, hogy jön a kollégád egyik beosztottja egy szirénázó mentőautóval, és egy szó nélkül kinyitja az ajtót, közben majdnem bepisil, és azt mondja: Parancsoljon Hölgyem! Parancsoljon doktor úr!
Fiú: - Ja! A Gyuszi! Utána sok kocsmázásomba fájt, hogy elfeledtessem vele sürgősségi kupakolásunkat. De! Így kupakol egy magyar úr!
Lány: - Pláne meg, ha tantrikus buddhista!
Fiú: - Pláne meg egy vérbeli tantrikával? Na, mi van? Jut eszembe erről! Bírod még a tantrát.
Lány: - Gyakorlom. Gyakorolgatom, csak lenne már egy jó mesterem!
Fiú: - Ne panaszkodj nekem! Amikor, fél – egy évre a szakításunkat követően kimentél Amerikába a hálózati menedzsereddel, éjszakánként majd kiszakadt a szívem a helyéről, úgy vert. Mert tuti, hogy szeretkeztetek!
Lány: - Már fent a levegőben is! A Pan Am gép toalettjében!
Fiú: - Azt viszont láttam is! Te büdös dög! Én a hetedik mennyekig basztalak, erre fel, megelégedtél tizenegyezer méterrel! Kurva!
Lány: - Hogy beszélsz, te kis szarházi strici? És az olasz szirtek? Albenga! Mit gondolsz! Én nem látok? Nem érezlek? Hát tévedsz! Nagyon is tévedsz!
Fiú: - Ne haragudjon a pici hölgy, de az mégis a feleségem volt. Én sem emlegetem Lajosodat!
Lány: - Igazad van. Bocsánat!
Fiú: - Te! Szeremere! Mi lenne, ha komolyabbra vennénk? Miért kosaraztál ki, hisz kétszer is megkértem a kezed. Harmadjára is akartam. Szakítottam a nejemmel. Mindent bevallottam neki, és bevágtam magam az autónkba és száguldoztam is hozzád. Épp a Bükkben voltál. Ottokár barátunknál, a tanfolyami Csillagásznál. Te láttál rajtam akkor és ott mindent, mégis, egyetlen egy jelt nem adtál, hogy velem szeretnél élni.
Lány: - (Kuncogva) Tantra! Picinyke uram: tantra! Még te mondtad, hogy mellékhatásaként azt is fogom látni, amit jobb lenne, ha nem látnék. (Komolyra fordítva folytatja.) Láttam, hogy elrohanásod előtt, zokogva szeretkeztél a feleségeddel.
Fiú: - Tényleg! Erről el is feledkeztem. De! Segítettél ebben! Úgy voltatok ott, azon a bököm nagy hegyen, Ottokár barátunkkal, mint akik között minden megtörtént már.
Lány: - Szóval te féltékeny voltál? Kis Irigy kutya. Nem kellett volna. Ottokár, azóta is a barátom.
Fiú: - Tudom. Nekem is. Azóta már megbeszéltük.
Lány: - De, tudod mit? Nem lett volna jó, ha bárhogy, akár házassággal, akár együttéléssel összekötjük az életünket. Az én életem nem a házasságról, együttélésről szól, míg a tied viszont igen. Itt és most? Igen.
Fiú: - Talán igazad van. Szeretsz még?
Lány: - Szeretlek.
Fiú: - Szerelemmel?
Lány: - Szerelem nélkül, ahogy tanítottad.
Fiú: - Mit mondhatnék? Puszillak Szeremere! Vigyázz magadra! Súlyos, nehéz idők jönnek.
Lány: - Megígérem: vigyázok. Nem csinálnak fel. Jó kislány leszek. No, csaó! Csaó, csaó bam-ba -ló! Öt év múlva veled, ugyan itt?
Fiú: - Na, csaó! Öt év múlva. Éterügyileg, veled, ugyan itt.

(Hosszabbacska szünet. Közben fények ki. Néhány taktus beüt, a Rozsdás szög van a szívemben című Presser nótából, majd újra a fények, és újra ugyan az a színpadi kép. A férfi egy könnyű, de mégis elegáns nyári öltönyben toporog, mintha egy ajtó előtt állna, jobb kezében egy drága irattáska, ball kezében reklámszatyor. A szatyor szétszakad. Prospektusok, tollak hullnak ki belőle. A férfi idegesen szedegeti össze. Telefoncsörgés. A férfi türelmetlenül, ingerülten veszi fel.)

Fiú: - Kocsárdi doktor, tessék! (Hosszabb szünet. Kevésbé ingerülten folytatja.) Parancsoljon! Itt doktor Kocsárdi Ákos beszél.
Lány: - Ákos: a mákos. Mákos az Ákos.
(A telefonszignálok stílusában, tú-tu-li-lú-tila stílusban, kissé énekhangon.)
Fiú: - Jaj, Szeremerém! Ne haragudj, de most nem tudunk beszélni. Visszahívlak.
Lány: - Sürgősséggel?
Fiú: - Nem, csak mobiltelefonnal. Sürgősséggel csak altatni szoktam!
Lány: - Csaó, csaó bam-ba-ló!

(Rövidke szünet. Néhány másodperc. A férfi áll, és tárcsáz. Két csöngetés után felveszik. A lány, mintha otthon lenne: egy kényelmes fotelban ül.)

Lány: - Parancsoljon Kocsárdi úr! Parancsoljon Ákos doktor!
Fiú: - Szia Szeremere! Ne butáskodj már, inkább mondd, mi a gond. Megrémisztettél. Nem is olyan rég beszélgettünk. Nem szoktál hívni. Mi baj van? Mondd el a doktor bácsinak, és a doktor bácsi segít. Persze, csak ha tud. Lány: - Nincs semmi baj, csak egy büdös, féltékeny dög vagy!
Fiú: - É-é-én? Lány: - Te! Igenis te! Tudd meg, igenis tudd meg, ha tovább ütöd a vasat hozzád mentem volna. Hozzád mentem volna még annak ellenére is, hogy – minő véletlen? – csak most tudtam meg a becses neved.
Fiú: - Ne gyerekeskedj már! Nem ezért hívtál.
Lány: - Tényleg nem.
Fiú: - Mesélsz?
Lány: - Te! Szeremerém! Én még mindig nem értek semmit. El ne bízd magad, te kis puha pöcs, de hidd el nekem, hogy még életemben nem volt egy olyan hapsim, mint Te? Mi a titkod, (gúnyosan) elárulnád, Drágám?
Fiú: - Hogy is ne! A végén még a kis hölgy, kifürkészve a titkot, jobbnál jobb bikákra tenne szert itten nékem!
Lány: - Tudd meg! Számtalan hapsim volt nagyobb bika, mint azt te hinnéd. Számtalan hapsimmal volt jobb az ágyban, mint azt gondolnád, számtalan hapsim tudott jobban kielégíteni, mint te.
Fiú: - És?
Lány: - Hát nem érted? Mi volt az, a panzióban, a Dunakanyarban? Még mindig nem tudok tovább lépni rajta.
Fiú: - Ha megvigasztal: én sem.
Lány: - Ezt is tudom, érzem, de akkor is mondd meg, hogy mi volt az! Te mindig olyan okos voltál. Olyan okosakat tudtál mondani.
Fiú: - Tényleg érdekel?
Lány: - Igen. Több mint öt éve csak ez érdekel, csak még bevallani is félek.
Fiú: - Rendben. Beavatlak. (Kis szünet.) Tudod, mindig mondtam, hogy a spirituális megismerést nem lehet, nem szabad túlhajtani, amit azért nekünk igen csak sikerült.
Lány: - Ha túlhajtós a mester és a tanítvány? Naná, hogy sikerül.
Fiú: - Két okból nem lehet. Az egyik, hogy nem jön át a spirituális ismeret, ha nem vagy hozzá felnőve morálisan. Megismerni, csak morálisan lehet. A másik, nem jön át a spirituális ismeret, ha képtelennek bizonyulsz annak tudatosítására. Ezért mondja minden valódi mester, hogy amit tapasztalsz, köszönd meg, és azonnal engedd el.
Lány: - Én azóta is köszönöm!
Fiú: - Én is. Minden, esti imámban, minden meditációm kezdetén. De! Folytatom. Azt is mondják a valódi mesterek, hogy amikor készen állsz az élmény, a megélés tudatosítására, akkor – akár évek, évtizedek, de van úgy, hogy több élet múlva! – megkapod rá a választ, a megértést.
Lány: - Megkaptad?
Fiú: - Meg.
Lány: - Beavatsz?

Fiú: - Mondtam már. Persze! (Kis szünet.) Szóval! Egy éve talán, hogy tök véletlenül oda tévedtünk a Kurultájra, tudod, erre az új delírium trémeszünkre, a magyarok törzsi gyűlésére. Lehet, hogy hányatott sorsú szellemi segítőimnek az volt ezzel a céljuk, hogy rámutassanak: a valódi kincseket sokszor a szar legmélyéről kell előkaparnunk. Ma már tök mindegy! A lényeg, hogy az egyik sátorban találtam egy könyvet. Egy magyarországi, nem kispályás buddhista tanítvány összegyűjtötte, magyarra fordította, és magyarázatokkal látta el a buddhizmus nagy mantráit. A könyvben olvastam, de jól kapaszkodj meg! Volt egy buddhista guru Padmaszambhava! Ő vitte el Tibetbe a buddhizmust! Ő a tibetiek gyökér guruja. Ő ugyan az Tibetnek, mint a kínaiaknak Bodhidarma. No, szóval róla maradt fent egy történet. Egyszer száz tanítványával elvonult egy barlangba meditálni, és a száz tanítványából kilencvennek sikerült megvalósítani az úgynevezett szivárványtestet, azaz: a legteljesebb tudatossággal mentek át a túloldalra. Megkapaszkodsz?
Lány: - Azt hiszem meg kell!
Fiú: - Tudod mi maradt itt belőlük? Csak a körmeik, és a hajuk. Ettől ijedtem meg. Ettől ijedtünk meg. Ennyi történt velünk.
Lány: - Ezt nem hiszem el!
Fiú: - Én meg tudom.
Lány: - Gondolod, hogy belőlünk is csak a köröm, és hajunk maradt volna.
Fiú: - Igen! Én láttam is ezt, csak nem tudtam, hogy mit jelent. Tehát! Egyetlenem! Nyugodj meg! Csak ennyi történt velünk. Nyugodj meg, és nevess! Képzeld el, ahogy egy szőke hajcsomót, húsz darab tűzpirosra lakkozott körömmel egy kis borítékban megkap a te Lajosod! Arról nem is beszélve, ha a helyszínelők egy picit is trehányodnak, és egy fekete hajszál is közéjük vegyül. De! Elképzelheted fordítva is!
Lány: - Jaj! Ezt még emésztenem kell. Hosszasan.
Fiú: - Ne emészd! Hagyd! Elárulom a másik titkomat, amivel megelőzök minden férfit, még a legnagyobb bikákat is. Én minden nőmet istennőként szerettem. Leleltároztam őket, mind egy szálig, és be kellett látnom, hogy mindegyiket istennőként szerettem. Egyes egyedül csak te voltál képes ezt, bár te is csak ideig – óráig elfogadni. Ennyi a titok.
Lány: - Ezzel még inkább kétségbe ejtesz! Hát miért nem tudtunk mi csak úgy, egyszerűen, szépen, békésen, ahogy az emberek szokták, csak úgy, együtt élni? Fiú: - Ezen én is hosszasan gondolkodtam, hisz én szerettem volna legjobban összekötni az életünket, miközben mindig azt hittem, hogy oldom azt. Most inkább visszakérdeznék. Láttál te már házi oltáron házi istent?

(Színpad elsötétül. Rövid szünet, majd a már megszokott bevilágítással indul a jelenet.)

Fiú: - (Tárcsáz!) Halló! Üdvözlöm a kis hölgyet! Itt a T-Com Hírmondó! Örömmel tájékoztatjuk, hogy Ön ma, 2010. július huszonnyolcadikán ünnepli másodszori születésének tízedik évfordulóját. Engedje meg, hogy társaságunk nevében egy dallal köszöntsük! „De a celofán Nap, és a papír Hold, pont akkor, pont ott volt.”
Lány: - Szia Szeremere! Ez kedves volt tőled! Mizújs? Pont nem régiben gondoltam rád.
Fiú: - Nincs semmi különös. „Isten halott.”
Lány: - Menj a picsába a hülye Nietzsche-vel együtt.
Fiú: - Nem lehet. Ő már ott van.
Lány: - Nem ismerek rád! Mi baj van? Mit tettél magaddal?
 
Fiú: - Baj az végképp nincs! Nem tettem semmit, csak úgy, szőrmentén, tényleg megvilágosodtam. Megöltem istent, és megvilágosodtam.
Lány: - Rémisztően hülyének méltóztatik lennie a doktor úrnak!
Fiú: - Tévedsz! Nincs többé hazugság, álom, álomgyártás, farigcsálás, barkácsolás. Tények maradnak a végére csupán. Száraz, kibaszott kurva tények.
Lány: - Szabadjon megkérdeznem, mit mondanak a tények?
Fiú: - Szerettelek, és hogy szeretni tudjalak hazudtam magamnak, hazudtam neked, hazudtam kettőnknek. Hazudtam istent, életet, karmát, sorsot, vagy nevezd annak, aminek csak akarod. Hazudtam a tantrát, hazudtam, amikor adtam a bambát!
Lány: - Egy büdös nagy csaló az én Szeremerém?
Fiú: - Igen! Oldozz fel! Engedj el!
Lány: - Megtörtént. (Kis szünet.) Kérésed számomra parancs. Most viszont beszéljünk a valóságról, csak úgy! Mizújs? Mi van veled?
Fiú: - Rövidesen meghalok. Amúgy minden oké! A fiam már két éve gyakornok a helyi kórházban. A lányunknak most rohangálok munkahely után. Húzom a lapátot, a gálya halad. Jól vagyok, jól vagyunk.
Lány: - Az, jó! Nyugaton a helyzet változatlan. Mi is jól vagyunk. Heidi a jogra jár, szintén. Tanítok. Szeretem. Béke van, és nihil. Te! Mi megy nálatok? Mi van abban az országban? Mi van a zsidrákaitokkal?
Fiú: - Légy szíves ne beszélj így! Amúgy meg fasizmus van. Fasizmus van nem csak szegény zsidó testvéreim számára, de minden jóérzésű magyar ember számára. Én ezt már nem bírom tovább. Ebbe halok bele.
Lány: - Ne légy hülye! Költözzetek ki. Bárhová. Nyugatra.
Fiú: - Hová mehetnék ötvenöt évesen, félig megvakulva? Leszázalékoltak. Rohadt fasiszták majdnem negyven év munkaviszony után kiverték a szemem havi negyvenhárom ezer forinttal. Húszévnyi orvosi praxis után, tizenhét évnyi igen jó fizetés után. Tudod! A triciklis gyógyszerügynök fizetésem! Most majd jön, majd jöhet a triciklis ügynök halála! De! Ez nem Arthur Millertől jön majd. Lány: - Írsz?
Fiú: - Míg láttam? Írtam. Most diktafonba mondom, amit még el kell mondanom, és a fiam gépeli le. Kész a drámám! Kész a drámánk!
 
Lány: - Akkor végül is író lettél. Azt mondják nem is író az ember mindaddig, míg legalább egy két felvonásos drámát nem ír!
Fiú: - Akkor én író lettem. Végül, a végére íróvá váltam. (Szünet.) Talán. Szeretnél még valamit mondani?
Lány: - Szeretlek.
Fiú: - Én is.
Lány: - Szerelemmel?
Fiú: - Szerelem nélkül. Csak ahogy tanítottalak, ahogy együtt tanultuk.

(Színpad elsötétül. Középső vászonra vetítés indul. Baloldalt a lány életeseményei. Jobboldalt a fiú eseményei peregnek. Jobboldalt egy idős férfi fekszi egy intenzív ágyon. Baloldalt egy korosodó tanárnő tart órát egy osztályteremben. A férfi tele van aggatva csövekkel, amelyek tucatnyi géppel kötik össze. Mindenféle elidegenedett színek, hangok kavarognak körötte. Amikor megszólal az EKG monitor riasztója, élesen, egyenletes hangon visítva, akkor a tanárnő elvágódik az osztályteremben. A baloldali kockák elégéses technikával elfeketednek. A jobboldali fehér izzásban kifehéredik. Kis szünetet követően a teljes színpad elhalványul. Majd a vetítőn, középütt, egy teljes vásznat betöltő film pereg. Fiatal fiú egy cserepes golgotavirágot ad át, egy idős nőnek. Vászon elsötétül.) Színpad előterében, a vászon előtt idős hölgy. Kis rézből készült locsolókanna a kezében. Egy golgotavirágot öntöz. Földjét lazítgatja.)

A lány hangja: - (Reszelős, öregecske hangon dúdolgat.) „Rozsdás szög van a szívemben, a kalapács ott van a kezedben!” „Mert a celofán Nap, és a papír Hold, pont akkor, pont ott volt.”
A fiú hangja: - „A francba! Én tényleg tudtam. Az ember sose tanul. Mert a lemenő naptól megvakul, a holdtól megvadul.”
Lány hangja: - Jaj! Te kis hülyém! Már megint itt vagy? Vagy csak képzelődnék?
Fiú hangja: - Soha nem hiszel nekem! Soha nem hittél nekem! Rics! Ricse! Beatricse! Nem hitted el, hogy bodhiszattva fogadalmat tettem. Addig jövök vissza, míg az utolsó ember meg nem világosodik. De! Ne ess seggre! Nem az emberekért, kettőnkért teszem. Most itt élek ebben a kis gazban. Addig élek benne, és addig halok vele, míg csak úgy meg nem testesülhetünk, hogy ketten, ismét, egyszerre, immáron harmadszor, és utoljára testesülhessünk meg egymásnak.
Lány hangja: - Legalább egy kutyába, vagy egy macskába költöztél volna, azokat vakargathatnám, szeretgethetném. Etetném. Itatnám. Mellettem alhatnának. A fülembe szuszognának.
Fiú hangja: - Ricse! Ricse! Beatricse! Már megint kombinálsz!
Lány hangja: - Kombinálok? Még hogy kombinálok! Én kombinálok? Te büdös zsidó! Ezt aztán jól kitaláltad, jól összehoztad itt nekem, nekünk. Te! Én gyönyörű büdös zsidrákom! Büdös kis zsidó, golgotavirágom. Golgotavilágom.

Függöny el. Vége. A szerző utószava és egyben utolsó szava: Végre! Vége.

 

A szerző utószava drámájához:

A szerzőnek illene megnyugodnia, mert gondolatkísérletének képes volt formát adni.
Ennek ellenére két, megválaszolatlan, két, talán megválaszolhatatlan kérdése nyomasztja.

Feloldható-e a világdráma egyéni sorsok kiteljesedése által?
Gyógyítható-e a soah, vagy megmarad az emberiség örök, tátongó sebeként?
Vajha, a szerző, jelen spirituális kísérletével segítheti-e, szolgálhatja-e ezt a gyógyítást, vagy ellenkezőleg, minden szándéka ellenére, csak tovább növeli az egyébként szépen szárba szökkenő, lassacskán gyümölcseit érlelő, hazai antiszemitizmust

A másik, nem kevésbé terhes kérdéskör, kérdés csoport:-
 Lehetett volna-e másként?
Tudott volna-e másként viselkedni ez az ország saját állampolgáraival szemben?
Mi lenne ma velünk, ha mellettünk élhetnének zsidó származású polgártársaink, honfitársaink, és azok utódai?
Hol tartana, hol tarthatna az oly sokat hiányolt, nem kevesebbet káromolt polgárosodás, itt és most, Magyarországon?
Vajha a magyar, erősen és példaszerűen polgárosodott zsidóság képesnek bizonyult volna magához emelni a polgárosodásban a többségi társadalmat, vagy, ellenkezőleg, engedve a mindent felülíró, folytonos asszimilációs nyomásnak, beolvadt volna, (tömegessége, számaránya ellenére is) a hazai bugris társadalomba?

Elnézve mostani, a polgárosodást véglegesen elutasító, félfeudális – rendi társadalmunkat nem lehet kétséges a szerző válasza.