Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kötéltánc (spirit dráma) III.

Első felvonás, harmadik jelenet:

(A színpad teljes sötétségben. Színpad elé leeresztve a megszokott, fehér vetítővászon. A színpad széléhez közel, jobb oldalt a lány ül egy széken. Baloldalt, hasonlóképpen a fiú. Mindkét széket tompa, fókuszált alapfény világítja be. Időnként, oldalról, és szemből erős fények villognak fel, stroboszkóp szerűen. Mindketten elmélázva ülnek. Hosszasan, egy percen túl tart ez az állókép. Mobiltelefon csörgése szakítja meg a csendet. Látható, hogy a lány tárcsáz. A fiú mielőtt felvenné a készüléket, szemüveg után matat, és annak hiányában, a szeméhez közel tartva a készüléket, igyekszik azonosítani a hívó felet. Az ismeretlen szám láttán egy pillanatra megremeg, felkuncog.)

Fiú: - Tessék! Parancsoljon! Itt az Állami Tűzoltóság ügyeletese, Fireman Leopold beszél. Hallgatom.
Lány: - (Nevetve, sikítva): Tűz van! Tűz van! (Kis szünetet tartva) Hülye! Hülye. Kis hülyém! (Leteszi a telefont. A fiú néhány másodperc elteltével kuncogva tárcsáz.)

Fiú: - Halló, halló! Itt ismét Fireman Leopold, az Állami Tűzoltóság ügyeletes tisztje. Elnézést, de erről a számról, egy kedves, mosolygós női hang egy tűzesetet jelentett. Nagy tisztelettel kérdem, hol találhatjuk fel a tűz fészkét? Mi a helyszín, és mi az égés tárgya?
Lány: - Halló! Igen kérem, tűz van. Én égek. Győr és Mosonmagyaróvár között valahol félúton, visszafordulva Budapest irányába, egy Mol kúton kávézgatok, és égek.
Fiú: - Tisztelt asszonyom! Megtisztelő számomra ez a hirtelen támadt megfordulás, ez a megvilágosító erejű metanoia, de szabadjon megkérdeznem, hol eszközölhetjük Budapesten a tűzoltást? Én most már elhagytam Szolnokot, ha a következő állomáson leszállok, két – három órán belül, attól függ, hogy lesz vonatom, Pesten vagyok. Szabadjon megjegyeznem, csak azért nem hívtam korábban, mert a haverom nem tudja most átadni a Rómain a kéglijét, és legnagyobb sajnálatomra, egy leégett, mezei altatóorvos vagyok.
Lány: - Igen tisztelt diszpécser úr! Alázattal jelentem kégli ügyileg, előzetes engedélye nélkül is léptem. (Az ügyben, ügyünkben ennyi volt az ejtőernyő.) Legnagyobb sajnálatomra, magam is csupán egy csődeljárás előtt álló, osztrák vállalkozónő vagyok, így be kell, hogy érje a Varázslónő szabadon maradt kéglijével.
Fiú: - Válaszát repeső szívvel nyugtázom. Vészféket meghúztam. Ejtőernyőt ablakon kidobtam. Hol találkozunk? (….) Kocsival vagy, ha jól értem. Kijönnél elém a Nyugatiba?
Lány: - (Kiesve a szerepből, komolyan folytatja.) Igen, kocsival vagyok, de ha nem bánnád, nem mennék érted. Rengeteg dolgom lesz, míg megérkezel, azt a néhány villamosmegállót meg kibírod valahogy. De! Tisztelettel kérném a diszpécser urat, most már ne hülyéskedjen tovább. Ez most komoly!
Fiú: - Rendben! Értettem. Parancsa számomra parancs! Komoly leszek, mint egy nyitott szívműtétes beteg altatása. Találkozunk a kégliben. Három hosszút, és kilenc rövidet csöngetek, mint Presser Pici angyalkái. Most leteszem. Félek, ha tovább beszélgetnénk: beléd szerelmesednék, és ugrani csak tiszta fejjel szabad. Tehát: reszkess! Megyek! Rohanok. Na, szia! (Azzal leteszi a telefont.) Azt hiszem, szeretlek.
Lány: - (A néma telefonba): Attól tartok, hogy ezt én is elmondhatom.

(Mozivászon fel. Rövid sötétség. Azt követően a színpad lágy, sejtelmes fényekkel bevilágítva. A függőfolyosó sötét. Az előszobában az íróasztalon világít egy régi asztali lámpa. Nappali átrendezve. Székek az ablakok elé sorba rakva. A kerekasztal a színpad bal széléhez kitolva, mellette két szék. Az asztalon teríték. Gyümölcsös tálban mindenféle gyümölcs: barack, szőlő, szilva. Műanyag tányérok leborítva a mikrózáskor használatos fedőkkel. Középen egy nagy pléd leterítve. Azon két polifoam matrac. Párnák. Félig visszahajtott lepedő. Az egész egy vetett francia ágy benyomását kelti. Az ágy körül gyertyák világítanak. Füstölők égnek. Halk zene szól. A lány az asztal körül szöszmötöl. A zene pont akkor ér a következő részhez, amikor csengetnek. „Mert a celofán nap, és a papír hold, pont akkor, pont ott volt.„ Csengetés: három hosszú, kilenc rövid. A fiú a függőfolyosón áll olyan pozícióban, mint amikor a tűzoltók csákánnyal készülnek kinyitni egy ajtót. A lány ajtót nyit. Felsikkant, majd mindketten felnevetnek. Fiú belép. Az ajtó még nyitva.)

Fiú: - Itt vagyok. Hiányoztál!
Lány: - (Nyakába ugrik. Rácsimpaszkodik. Szájon csókolja.) Kerestelek. Vártalak. (Pörögnek. Forognak, csókolózva. Önfeledten.)
Lány: - Az ajtó? (A fiú kissé elválik a lánytól, és a valagával belöki az ajtót.)
Fiú: - Jaj, a táskám! (A lány leveszi a computer táskát, eldobja. A táska koppan egyet.)
Fiú: - Jaj, a piánk!
Lány: - Most nem iszunk! Most józanon kortyolgatjuk egymást, míg bele nem részegedünk.
Fiú: - Állok elébe. (És már húzza is le a pólóját.)
Lány: - Nem menekülök. (Szintén, pillanatok alatt lehúzza a feszes pólót, közben végig csókolóznak.)
Fiú: - Ki mondja, hogy üldözni foglak? (Közben kigombolja a lány farmerját, és igyekszik letolni. Majd, egyik lábával a másikról igyekszik lekotorni, leböködni a saját saruját. Közben rálép a lány lábára.)
Lány: - Nem tánciskolában vagyunk, kérem!
Fiú: - Nem is tudtam? Pedig ez a táncrend. (Azzal ölbe kapja a lányt, és ráfekteti az előszobai íróasztalra. Combjai közé igyekszik nyomulni, de a lány bokájánál lévő farmernadrág nem engedi. Ráncigálja, cibálja, míg végre lejön. Állva furakszik a lány térdei közé. Fejét a mellére helyezi. Mintha megnyugodna, de kisvártatva elkezdi csókolgatni a lány hasát. Közben saját farmernadrágjától igyekszik megszabadulni. Egyik lábával tolja le, a másik lábszáráról)
Lány: - No de kérem! Itt?
Fiú: - Kérdezz egzisztenciálisan! Itt is? Igen, itt is. (Nevetnek. A lány lefordul az asztalról, kifordul a fiú alól. Elindul a nappali felé.)
Lány: - Én egy tisztességes lány vagyok. Legalább az ágyig jussunk el! (A fiú, a letolt nadrágszáraiba bonyolódva, tántorogva, fél lábát kihúzva a nadrágból, fél lábon ugrálva, a másik nadrágszárat cibálva követi a lányt. A lány már lepedővel betakarózva fekszik a nappali közepére vetett ágyban.)
Fiú: - (Beugrál, beicikél. Sikerrel kilép a farmerjából.) Óh, Uram! Áldott vagy te, de szabadjon megkérdenem, hol itt az ágy?
Lány: - (Férfias, isteni hangon.) Asztalt terítettem néked! (Saját hangján folytatva:) És, te még igényesedsz itten nékem, meg nyafogsz, mint egy érintetlen kisfiú. Fiú: - Szerencsétlen vak vagyok! Elvakítottál gyümölcseiddel (Stilizáltan tovább:) Oh, Én Uram! Vagy még inkább: Óh, én úrnőm? A frutta del amore asztala, és úrnője.

(A férfi egy alsónadrágban bemászik a lepedő alá. A színpad fokozatosan sötétedik. Utolsó képként még sejtelmesen hullámzik a lepedő. Teljes sötét. Teljes csend. A baloldali vetítővásznon a Hubble űrteleszkóp felvételeit mutatják színesben. A felvételbe időnként be- bevillan egy fekete fehér képsorozat: egy idős hölgy gondoz egy golgotavirágot. Mintha beszélgetne vele. A jobboldali vásznon, fekete – fehérben be – belő az acsargó kutyák képe. A díszmenet. Időnként be – beordít a náci indulóból: Éé-rika! Pamm-pa-ramm. Aztán síri csend. Később, fokozatosan világítják be a színpad közepét. A férfi , megtámasztva hátát az összekupacolt párnákon, derékig betakarózva, félig ül. A lány a mellkasán pihenteti fejét. Válláig be van takarózva.)

Lány: - Mi volt ez?
Fiú: - Ez volt a szeretkezés. Ilyen, amikor két (lehetőleg különnemű) ember igyekszik egymást felfedezni csak úgy, szőrmentén, testileg.
Lány: - (Kuncogva) Nem vagyok én hülye! Szeretkeztünk, de mégis, mi volt ez? Fiú: - Ez most bók volt, vagy kétségbeesésed szirén hangját hallottam? Szó se róla! Talán rövid volt ez a vad, mindent elsöpörni kész futam. Szabadjon megjegyeznem kis naccsád, hogy zeneszerző is vagyok! Szimfóniákat szerzek. Még csak a nyitánynál tartunk. Négy tétellel még adósa maradtam. Mint a Ferencsik féle Beethoven lemezen: a teljesen különálló Egmont nyitányt követi majd a teljes IX. szimfónia. Az Örömóda még igen messze van!

(Azzal, már készülne is kiugrani az ágyból, és vigyázz állásba vágva magát énekelni, de a lány nem engedi. Húzza vissza. Közben a fiú, mély basszust mímelve: „Lá-án-golj fel! Lá-ángolj fel! Lá-án- golj fel a lelkünkben, égi szikra, szent öröm!” Halkulva, belenevetve: „Térj be hozzánk, drága vendég, tündökölj ránk fényözön)

Lány: - (Kuncorázva, nevetve.)Tényleg gyerek vagy, és férfi! Állandóan akörül jár az eszed. Ti, szegény férfiak, kizárólag vagy kétségbeesni, vagy dicsekedni vagytok képesek férfiasságotok megnyilvánulása láttán. Ringass! Mesélj! Szeress!
Fiú: - Első szabály: nem szerelmesedhetek beléd, csak szerethetlek. Nős vagyok.
Lány: - Második szabály: nem szerelmesedhetek beléd, csak szerethetlek. Családanya vagyok.
Fiú: - Rendben. Ez így tisztességes. Harmadik szabály: A család, az otthon: tabu. Ma éjszaka még megtörhető a tabu. Ma még kérdezhetsz.
Lány: - Negyedik szabály: Ma éjjel még kérdezlek, még kérdezhetsz, de azt követően, ha véletlen el is szólnánk magunkat, gyerekről, férjről, feleségről, anyáról, apáról vagy jót, vagy semmit!
Fiú: - Meglásd, a végére még morális matadorok leszünk! De! Akkor, engedelmeddel folytatnám. Ötödik szabály! Közös, igen furcsa, talán érthetetlen életünkhöz közösen teremtjük meg a forrásokat. Mindent felezünk. Fifti – fifti? Megértettük?
Lány: - Fifti – fifti. Értettem. Hatodik szabály: Nem titkolózni, bátran felvállalni a kapcsolatot idegen terepen, de mindent lehazudni, még az eget is lehazudni egymásért, és kapcsolatunkért.
Fiú: - Ez nem megy. Nem tudok hazudni. Nem tudok játszani! Csak idő kell –érzem! – és borítani fogok.
Lány: - Nem fogsz borítani. Szeretni fogsz és szeretni foglak.
Fiú: - Szerelem nélkül?
Lány: - Szerelem nélkül.

Fiú: - Megmutathatom, hogy milyen szerelem nélkül szeretni?
Lány: - Ne fenyegetőzz! Mutasd!

(A fiú átöleli, és hanyatt fordítja. Átölelve, hosszasan néz a lány szemébe. Mindketten meg – megremegnek.)

Fiú: - Már nem szeretlek! Már nem szeretlek jobban (…), mint egy szál virágot (…), mint a szelet (…), az eget (…), a földet (…) és a Napot (…), mint az életet elhozó hétköznapot.
Lány: - Mi volt ez? Vallomás? Bölcselkedés? Vers?
Fiú: - Tükörkép a tükörben. Te írtad belém ezt a valóságot.
Lány: - Szeremere! Ha így szeretsz szerelem nélkül, akkor szeress, ameddig csak lehet.

(A lány felülre keveredik. Meglovagolja a fiút és közben dúdolgat. Szeremere nem szerelmes. Szeremere csak szeret. Közben a színpad elsötétül. Presser Picitől megy a Rozsdás szög c. száma. – Csönd. – Színpad fokozatosan kivilágosodik. A lány, törölközőbe csavarva az asztal körül pöszmög. Időnként megrázza a frissen mosott haját. A cd-n Presser Picitől megy a „Jó veled” című opusa. Háttérzajként zuhanyzás hangja szűrődik be. A férfi időnként be – beüvölt a zuhanyozásába: „Jó, jó,jó! Jó veled!” (…) „Ezt én mondom, akinek elhiheted, aki tudja, hogy milyen volt nélküled.” Férfi belép. Csatakos hajjal, dereka köré tekert törölköző kendőben, még félig nedves testtel.)

Lány: - Vacsora, vagy kora hajnali reggeli tálalva. Hidegen.
Fiú: - Asztalt terítettél nékem? És a házadban lakozom? Hosszasan?
Lány: - (Elfordulva.) Az időknek végéig, talán.
Fiú: - Foglalj helyet! Egy pillanat, hozom a piát is. (Kimegy. csörömpöl, dönt – borít a sötét előszobában, majd bejön egy üveg whiskyvel. Kinyitja. Műanyag poharat vesz elő. Tölt.)
Lány: - Nekem csak keveset! Három óra múlva vezetnem kell! Éppen csak az aljára.
 
Fiú: - Rendben! Istenem! Milyen meleg? Betehettük volna a hűtőbe!
Lány: - Meleg whisky, hideg pizza, szerelem nélküli szeretet. Jó ez így! Illik hozzánk. (Eszegetnek, csipegetnek. A fiú időnként bele - belehúz a pohárba.)
Fiú: - Hiába, no! A whisky melegen pont olyan, mint egy jó nő bármikor, bárhol: hidegen. Hosszasan kell barátkozni vele.
Lány: - És a kihűlt, bebőrödzött pizza? Az már smafu? Kérdezhetek Szeremere? Ugye ma még kérdezhetek? Mától, ha nem zavar, magunk között csak Szeremerének szólítalak.
Fiú: - Kérdezz csak bátran! Én még nem álmodtam meg a neved, de igyekszek. Rajta leszek. No, mondd, mire vagy kíváncsi?
Lány: - Mindenre.
Fiú: - Mit és hogyan mondjak? Mondjam azt, amit hallani szeretnél, vagy amivel bókolhatok neked, vagy amivel magamhoz köthetlek? Mondjam azt, hogy széthullóban van az életem, becsődölt a házasságom? Nem tehetem, mert nem lenne igaz. Normális, a látszat ellenére is kiegyensúlyozott, boldog házasságban élek. Szeretem a feleségem, a lányunkat és a fiúnkat. Nem vagyunk gazdagok, de nem nélkülözünk. Gyönyörű gyerekkorom volt. Nem bántottak: sokkal inkább elfogadtak és szerettek. Orvos vagyok. Az is akartam lenni gyerekkoromtól kezdődően. Magamtól akartam az lenni. Senki nem nyomott, löködött, kényszerített erre a pályára. Na, jó! Idealista voltam, vagyok, és leszek, ezért mentem anesztesnek. Jobb, ha vigyázol velem! Egy igazi szundi boy vagyok! A végén még elaltatlak.
Lány: - Azt te csak hiszed! Nem tudsz elaltatni, bár a ringatásodat, mi tagadás: élveztem. És? Tovább? Azért ez nagyon kevés egy félrelépéshez. Sőt! Semmi. Fiú: - Nincs és. Nincs tovább. Hidd el, tényleg jófiú vagyok. Egyébként még tényleg nem értem, sőt, fel sem fogtam miért is kezdeményeztem ezt a négy-, vagy sok szögelést. Valahogy – ezt most hirtelen láthattam meg! – valahogy mindig is úgy éltem, hogy volt bennem egy folyamatos hiányérzet. Igen! Be kell, lássam, egy fura, indokolatlan hiányérzettel élő, a hiányt, azt, ami éppen nincs, azt látó fazon vagyok. Valami csak hiányzik a házasságomból is, ha épp itt, és épp most, és éppen veled kockáztatom meg azt, hogy akár szét is verjem. Lány: - Mintha értenélek. Én a gimis tesi tanáromba szerelmesedtem bele, és első kapcsolatként, nagykorúságom, az érettségi után összeházasodtunk. Lajos, az én Lajosom, a mi Louisunk? Majdnem olyan tündéri fazon, mint te.
Fiú: - Ne szédíts, te! Lyány teee! Volt egy fogadalmunk. Nincs párhuzam!
Lány: - OK! Igaz! Bocsánat! (....) Folytathatom? Nagy szerelem volt a mienk, de számomra egyre nagyobb kaloda is. Közgazdasági gimiben érettségiztem. Igazából még azt sem tudtam, hogyan tovább, amikor bezárult előttem minden, és csak az isteni Louis maradt. Sok volt ez nekem. Nyolc évig bírtam, amikor észre kellett vennem a köztünk lévő majdnem húszévnyi korkülönbséget. Tizennyolc évesen még jól aránylik a 18, a 37-hez, azonban, 26 évesen már kevésbé szép ez az arány. De! Nem hiszem, hogy ez lett volna az ok. Lényeg, hogy félreléptem. A szeretőmtől, az isteni Mihálytól, a Burgenlandi szívek megdobbantójától szültem egy gyönyörű kislányt. Majd megmutatom a fotóját! Itt van velem. (…) Szóval megszültem Heidikét, és nem vitt rá a lélek, hogy közöljem Lajossal, kitől van a gyerek. Mai napig nem tudja. Az én kis Misi mackómhoz, aki hosszasan brummogott ám a fülembe, hogy váljak el, valahogy nem volt bizodalmam. De! Voltam olyan hülye – én ökör, én barom, én marha! – hogy a lebukás kockázatának csökkentése érdekében, bemutattam a két hapsit egymásnak. Hogy mindez ne legyen, ne lehessen elég? Összebarátkoztunk. Elkezdtünk összejárni, sőt! Közös vállalkozásba fogtam Misinkkel. Nagyapámtól örököltem egy fogadót. Misi beletolt egy kevéske pénzt, és ketten üzemeltettük.
Fiú: - Naná, hogy üzemeltettétek! Még szép! Melyik férfi nem üzemeltetne így egy panziót? Istenem! Micsoda alibi? „Hová mész drágám?” – kérdezte tőled Lajos. „Csak átugrok ide a Hét ökörbe egyetlenem! Tudod, tegnap ígértük meg Misinknek, hogy összeolvassuk a számlákat.” Micsoda egy furfangos némber lett a szeretőm? (Azzal áthajol az asztalon, és szájon csókolja a lányt.)
Lány: - Ne légy féltékeny! Korai lenne még, és ha megtudom? Megfojtalak. Amúgy sem tudsz még semmit! Várd ki a végét! Idén vagyok harminckettő! Neked elárulom!
Fiú: - Köszi! Ennyire veszélytelennek tartasz, mind a negyvenkét (...), na jó, negyvenöt évemmel? Vagy felezed a korkülönbséget, ami Lajos és közted van? Misi mennyi idős?
Lány: - Jaj, kedves! (Áthajol, megcsókolja a férfit.) Muszáj neked mindent szétbarmolni? Mi lenne, ha hallgatnál időnként? Most jön a java! Szóval, ez a nagy barom, ez a Misi, most, hogy hatéves lett a mi kis Heidikénk, akit a mi drága Lajosunk a tenyerén hordoz, és imád, szóval, most jött ez a kurvapecér Misi a nagy dumájával, hogy ő többé nem tud lemondani rólam, sem a gyermekünkről, ő most lett halálosan szerelmes belém, megkéri a kezem. Ennek nyomatékaként adott egy kis brillel kirakott gyűrűt. Tényleg! Tisztára, mintha csak megkért volna, mintha csak eljegyzett volna. Ezt már komolyan vettem. Valóban, halálosan megrémültem. Kapóra jött, hogy egy fogadáson, elkezdte csapni a szelet egy igazi, osztrák báró, egy echte Ottokár, egy igazi Ottó!
Fiú: - És?
Lány: - Mit és? A szeretője lettem.
Fiú: - Nem tartasz indiszkrétnek, ha megkérdezem mennyi idős a te Ottokárod?
Lány: - 69, de még csak szeptemberben lesz annyi!
Fiú: - A hatvankilenc is szép formátum! Nyelvvel bírja még az (…) udvarlást! Lány: - Disznó vagy, de ha azt akarod tudni, igenis kifejezetten, ügyesen, jól nyal. És! Még nagyon is fickós! Ha nem is szimfóniában utazik, de azért még a kamarazenét, kis könnyed műveket, két tételben, igazán jól ad elő.
Fiú: - Nem sértem meg a kis hölgyemet, ha most számolni kezdek? Egy? A Lajos: a férj. Kettő? Misi, a mi Misi mackónk: a fiatal szerető. Három? Az idős barát, a nyelvtehetségét fitogtató német gróf.
Lány: - Nem német: osztrák, és nem gróf, csak báró.
Fiú: - Igazán köszönet a pontosításáért a kis naccsádnak, de szabadjon megkérdeznem, ebben az elbűvölti ökör körben, a negyediknek, szerénységemnek hol talál helyet, és milyen célzattal?
Lány: - Ugyan kérem! Maga lesz a kishercegem, aki visszavarázsol, aki felszabadít, aki megszabadít.
Fiú: - Felszabadítani nem kell, ha jól látom. Varázsolni nem tudok, hacsak nem kéjgázzal, tudod, azzal altatunk! Baromi jó! Kis dózisban gyógyszer! Nevetsz tőle és elbambulsz. Nevetőgáznak is hívják. Nagy dózisban orvosság. Pont olyan, mint a férfiak pénisze!
Lány: - Pfuj, te disznó!
Fiú: - Röff –röff! Értem én! Nem vagyok én hülye! Ezt már a főorvosom is megmondta. Szóval én leszek a megszabadítód? Rendben. Vállalom. De! Vigyázz! Én csak önmagadtól tudlak megfosztani. Én vagyok a rettenetes nagymester! A guru! Az Én-sebész! Pengém kifent. Szívem vidám! Szeret is a király leán!

(Azzal ölbe kapja a lányt. Rohan a kuckójuk, a franciaágyuk felé. A lány nevet, sikítozik.)

Fiú: - Emberek! Segítség! Hatos műtőt előkészíteni! Jucika! Juuuciiiikaaa!Nyitott szívműtéthez készüljenek. Szóljanak Guszti úrnak! Ha jól tudom ma ő az ügyeletes technikus a szívmotornál! Péter főorvos urat azonnal riasszák. Addig is, én lélegeztetem!
Lány: - Jaj, jaj! Ne! Neee! Nem! Ne csináld ezt! Bepisilek.
Fiú: - Értettem kis hölgy! Gizike! Giii-ziii-keee! Egy katétert a hatosba! Most! Azonnal!

(Leteszi a lányt. Mély levegőt vesz, mint aki valóban lélegeztetni készül. Befogja a lány orrát. Mellé térdel. Szájon csókolja. A kacarászás enyhül. Dulakodásba csap át. A férfi a lepedők alól kidugja a fejét. Kinéz, kibeszél a nézőtérre. Színpad fokozatosan elsötétül.

Fiú: - Nem lesz egyszerű eset! Ide a szimfónia, négy tételben kevésnek imponál! Ehhez a szívhez Tantra-kés szükségeltetik.

(Függöny le. Vége az első felvonásnak.)