Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Élet a tükörben (X)

 Zsolt könyve ciklus



Szösszenetek nőnapra

I.

A Nap is csak azért ragyog,
hogy éjszaka fényesedjenek
a csillagok,

és selyem fényével
mindent befedhessen
a telihold.


II.

„Fel új kudarcokra!”
Mondta egykoron
Don Quijote de La Mancha,
közben szerelmes szemeit
az ő Dulcineájára tapasztotta.


III.


Ki volt előbb?
Dulcinea, vagy a dicső lovag?
Dulcineák teremtenek
Don Quijotékat,
vagy Don Quijoték álmodnak
néha Dulcineákat?
Nem mindegy? Te bolond!
Örökre szépek így, ketten.


IV.

Drága lovag! Elmentél.
Feje tetejére állt a világ!
Tízezrekért sminket

menedzser muffok
a körúton, reggelente
„agyba – főbe nyomják a dudát”.

Autócsodákban tülekedő
menedzser muff
a lámpánál sminket igazít.

Lehunyja szemét,
arca megremeg,
felfénylik egy villanásra,

és kegyelmedből láthatom,
amint Don Quijotét
látja önmagába.


V.

Lovag!
Kifordított világ ez!
Eltűnt a lándzsa, a kopott vért,
eltűnt a csapzott szürke ló.

Tűzpiros Ferrariból kifüttyentve,
húszezerért egy éjszakára
Dulcineát vesz a dzsigoló.

(…)

Bőrnaci.
(Zsebek körül zoknival tömve.)
Bankkártyák magabiztossága
villan fel mosolyába’.

Hotelszoba.
Vad vetkőzés. Nyögés.
Zilálás, kis csend,
valami halálos nyugalom.

(…)

Drága Lovag!
Most kegyelmedből
tisztán láthatom,

ahogy ott áll, a hotelszobába,’
egy szál zoknijába’,
összetöpörödve Don Quijote.


VI.

Így megyünk el
egymás mellett,
immár több ezer éve,
félve, dudálva, tülekedve,
hányásunkban megfetrengve,
Dulcineákat álmodva, megvéve,
Don Quijotékat remélve.

 

 

Don Quijote testámentoma

Mindig is a kisember voltam.
A középutat keresve,
azon is csak botladoztam.

Nem vetettem. Nem arattam.
Közöttetek csupán
mindenkor önmagamat adtam.

(…)

Szellemem játszi tavaszi szél.
Lelkem csörgedező hegyi patak.
Énem a tűz!
„Mag a hó alatt.”
Testem a föld,
melyben egyszer, talán
megbékélhet mind a négy elem.

(…)

Nem hoztam semmit.
Nem adtam semmit.
Nem viszek semmit.

A semmi gyermeke voltam.
Gazdám kegyelméből
tán az is maradhatok.

(…)

Nem vagyok költő,
sem sámán, sem mágus.
A szavakat szépen, sorban
egymás mellé raktam.

Szavaimat nem loptam.
Soraimat vérrel írtam.
Érzem, egy bűnöm van:
embernek születtem

és mindig az Embert kerestem.

 

 

Utószó helyett
(12 év elteltével)

Egyetlen szentséget látok.
Az életét. Az élet-szentséget.
Egyetlen szentírást ismerek el.
Az élet evangéliumát,
amelyet mint Gautama Buddha
a virágokat, saját talpunkkal
lépünk a porba.
Több nincs, de kevesebb se.
Ezzel béküljetek meg!