Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Élet a tükörben (VII.)

 Élet a tükörben

(Összegyűjtött versek 1996 – 2002) 

Ancsa könyve ciklus (I)

 

 

Talált vers

 (Ancsához írott első versem húszéves korunkból)

Szeretem a tested.
Szeretem tűz-illatát,
méz-ízét,
bíbor tapintatát.

Szeretem tested
kis pihét, örvényeit,
izmai extázisba taszító
ösztön-játékát.

Szeretem tested
burjánzó cserjéit,
rejtett, titokzatos
fakadóvizeit.

Szeretem a tested,
mert csupán eszköz.
Gondolataid, érzéseid eszköze.
Gondolataidé, melyek

ha fázom betakarnak,
ha rettegnék: hitet adnak,
testemben öröklét – vizet
ők fakasztnak.


Vándor!

Add meg nekem, hogy
szereteted tükröződjön bennem.

Magam csupán fohászkodhatok,
hogy távozásodkor ismerd fel:

önmagaddal azt viheted,
amit itt hagytál nekem.


Kívánságok

I.

A figyelem sem több,
nem más, mint szeretet.
Itt és most azt kérem:

legyen erő bennem
mindenkor jobban figyelni rád,
mint ahogy azt megérdemlem.


II

Elfogadásomban oldódjék
elutasításod.
Elutasításod tükörképe:
életed.
Engedd, hogy átvilágítsa
a szeretet,
hogy megláthasd
és megérezhesd,
amint elutasításodban
feloldódik elfogadásom.


III.

Gyűlöleted váljék szeretetté,
acsarkodásod megértéssé,
hitetlenséged hitté,
ármánykodásod megbocsátássá
énbennem.

Gyűlöletem váljék szeretetté,
acsarkodásom megértéssé,
hitetlenségem hitté,
ármánykodásom megbocsátássá
benned.


Paradoxon

I

A felismerés addig nehéz,
míg bensődben felragyog a fény.
Azt követően csupán fájdalmas.


II.

Míg tested üdvben izzik,
míg fáj és sajog,
mindig megláthatod,
amint lelked, szellemed
és hatalmas éned,
mint a csillagok,
valahol felragyog.


Nem istenek

Nem istenek, csupán emberek,
akik százhúszat verő szívvel
születnek közétek.

Ők azok, akiket nem láthattok,
míg szívetek dobbanását
százhúszra nem fokozzátok.


Születésnapodra

Kedvesem!
Kitartottál mellettem
bennem
minden bajban,
hóban, sárban, fagyban,
akkor is, ha nem akartam.

Voltál anyám, gyermekem.
Fűszálak közt elvesző kiskutya,
rácsaim kulcsát dühödten rázó stárzsa,
lelkem mérlegét kibillentő mázsa,
játszi szellő, langymeleg kéz,
kínzó vágyaim kénköves villáma,
istennő, démon, vasorrú bába.

Kitartottál mellettem
minden bajban,
hóban, sárban, fagyban,
akkor is, amikor vágytam,
de még nem akartam.

 

 

Szabadon

Nappalainkat az élet
kutyája nyüszítve rágja.
Nézd, hogy fél a gyáva!

Mert eljő az éj! Eljő a csönd,
szemünkből egyszerre gördül
könny, ez a lélek – gyöngy:

a boldogság, alázat és hála,
hogy volt erőd szabaddá tenni
engem, immáron utoljára.

 

 

Kérdés

Szabadságom fájhat-e benned?
Akarsz-e megkötni engem?
Nem tudhatom.

Csupán azt érzem, amikor
pillantásomtól szárnyaszegetten
nem röppensz velem.

Olyankor szívemben fájsz,
de nagyon.


Édes könnyek

A világmindenség fáj bennünk,
amikor nem szeretünk.
Szemünkbe az Úr ad könnyet,

így lesz minden könnyebb,
ami ott, belül, elnehezült,
hogy lélektől – lélekig átfolyhasson

ott, mélyen bent: a csend.


Chanson

Már nem akarok,
nem vágyok,
nem kérek.
Csupán érzek.

Nem vádollak, nem hívlak a bajban.
Nem rogyok térdre akkor se,
ha az élet naponta hány kardélre.

Szívemben fogant szerelmed
kis chansont álmodott bennem,
hogy békében dúdolgassa lelkem:

már nem akarok,
nem vágyok,
nem kérek.
Csupán érzek:

Nyitott szemmel
a szívemben élek.