Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Élet a tükörben (V)

 Élet a tükörben

(Összegyűjtött versek 1996 – 2002)

Prédikátorok könyve ciklus

 

 

Túl az idő bilincsén

Ha életem csupán
egy nap volna,
ébrednék, mint újszülött
buddhaként mosolyogva.

Délelőtt tavaszt játszanék,
mint dacos kisgyermek,
végletek közt harcolva,
mindig dudorászva, dalolva.

Delelőn, életem lángja
apró szerelmekben szikrázna.
Délután merengnék a reggelen,
s keresném, mi végre születtem.

Alkonyatkor lehunyt szemmel
révednék a Holdba,
ha életem csupán
egy nap volna.

(…)

Ha életem csupán
egy röpke óra volna,
megfutnám körömet
perceimben villódzva.

(…)

Ha életem csupán
egy légvétel volna,
a világot szívnám magamba,
hogy átvihessem a túloldalra.

 

 

Az utolsó kérdés

Mit vigyek az útra,
bátorság, erő és hit
helyett?

Féltett, szerelemmel
őrzött kacatjaimmal
lélekvesztőm elsüllyed.

(…)

A tűz gyermeke vagyok!
Minden szívveréssel életem
béklyóit égeti el vérem.

Ezért hát, engedjetek utamra,
és ha elmentem
nézzetek a Napba!

Mindig megláthatjátok
amint egy parányi pont
értetek is ott ragyog.

(…)

Mit vigyek az útra,
hogy lelkem el ne vesszen,
az elengedő szeretetből
bátorságot, erőt, hitet merítsen?


Üzenet
(Tanítványtársam halálára)

Szívemben szólított
a „csengő fény”.
Langy fuvallat simította arcomat,
hogy könnyű álom legyen
végső légvételem.
Szó nem hangzott,
csupán egy csillag ragyogott
mikor hitem szerint elindultam én.

Testvérek! Most a fényből
üzenhetek néktek.
Ne sírjatok, ne féljetek,
de ujjongva se örvendjetek!
Szívetek legyen egy tiszta ház,
amely fényem felé tárja ajtaját,
hogy elindulhasson felém a szeretet-láng,
mely önvalótoknak mond szelíd szót:

hogy lelketek békéjében élhessek,
szeretetben engedjetek el a fénybe,
életből az öröklétbe.
Az elengedés csak addig fáj,
míg kiürül a ház,
és a mérhetetlen fájdalom helyére
költözik angyali fény:
Mesterünk szeretete és benne

egy ember-léleknyit még én,
immáron örök útitársatok,
Gy. Ákos.