Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Élet a tükörben (IV)

 Élet a tükörben

(összegyűjtött versek 1996 – 2002)

Prédikátorok könyve ciklus II.

 

 

Gondolatok a gondolatról

Agyam barázdáit szántva
halott gondolataimat
termelem.

Alakjukban múltam ölt testet,
vagy jövőm mosolyog
a jelenen.

Holt gondolataim, akár a mértani
testek, hol gömbölyűek, simák,
hol szögletesek, élesek.

Amikor kezedbe veszed,
hol simogatnak,
hol csontodig hatolva metszenek.

(…)

Bocsásd meg,
ha gondolataim
olykor sebzenek!

Ekkor csupán
maszkjaim repesztgethetik
maszkodat,

hisz jól érezheted:
önvalódat
mindenkor tisztelem.

(…)

Élő gondolataimat
ajándékba kaptam.
Élő gondolataim,
mint magvak:

értelmed talajába
hullva kihajtanak,
szívedbe hatolva
meleget adnak.

Az igazság több,
mint kimondott szó,
vagy írott malaszt.

Az igazság egyszerre
állja ki a próbát
a tiszta ész

metsző kék fényében
és a szív
melengető tűzében.

Ezért, amikor kimondom
hogy szeretlek:
Istenek ölelkeznek a szóban.

A benned élő Isten – Ember
tükröződik önvalómban.



Stációk

Szeretek, mert végtelen félek.
Szeretek, mert felismertem:
köröttem oly sokan félnek.

Szeretek, mert fáj és éget.
Szeretek, mert minden szívveréssel
lángtenger és jéghegyek közt élek.

Szeretek, mert ez lett törvényem.
Egyszerre búvik meg benne
áradás és gát: lehetőség és korlát.

Szeretek, mert a kegyelem
tenyerén élve
már nem tehetek mást.

Néha még megdöbbent:
ez is csak
egyféle kiszolgáltatottság.

 

 

Mérlegen

Megszülettem
bár nem emlékszek,
hogy kértem.

Növekedtem önzőségben,
mások ellen élve
igen nagyra,

most rácsodálkozok,
hogy elvágyódok
kalitkámból a szabadba.

(…)

Gyűlöltem, ha féltem.
Ártottam akkor is,
ha ellenkezőjét kértem.

Szerettem is,
de jól tudom:
ez sem érdem.

(…)

Vezettem, ha kérték.
Követtem másokat,
kik hitem félték.

Hittem a szavakban,
s nem láthattam
miként inog a hintaló alattam.

Vágyakoztam.
Vétettem és vétkeztem.
Bűneimre nincs bocsánat.

Amikor elmegyek,
utánam csupán múltam marad,
mint egy egzotikus lenyomat.

(…)

A Nyilas jegyében
negyvenedszer
mérlegre lépve

nem kell szánakozás,
felmentő magyarázat!
Növekedjen szívemben
alázat!

Utam kijelöltetett.
Csupán a legkeskenyebb
ösvényre lépve
vehettem észre:

nem én éltem.
A kegyelem
olykor – olykor
testet ölthetett

bennem, szívemben.