Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


'Hol a Te fullánkod' (4)

Beszélgetés a mesterrel

 

I.

-Mester! Beszélgessünk!

-Kivel, fiam?

-Egymással Mester!

-Nem lehet fiam!

-Miért nem? Mester!

-Mert Én az idők kezdetétől Te magad vagyok.

 

II.

-Mester! Beszélgessünk!

-Nem lehet fiam! Megszólítottál.

 

III.

      -Mester! Mikor beszélgethetünk?

-Amikor majd velem akarsz!

-Most is hozzád szólok. Mester!

-Nem fiam! Te csupán önmagaddal vitatkozol.

 

IV.

-Mester! Mikor szólsz hozzám?

-Akkor fiam, ha tudod, hogy ki az, aki engem szólongat.

 

V.

      -Mester! Honnan tudom, hogy Te beszélsz hozzám és nem a démon?

-Neveden szólítalak, fiam!

 

VI.

-Honnan jöttél, Mester?

-Sehonnan.

-Hová tartasz?

-Sehová.

-Hol vagy Te, Mester?!

-Ahol nevemen szólítanak.

 

VII.

-Elköszönök Mester! Áldott légy!

-Igen fiam! Megáldottál.

 

Gondolatok, kis mesék a szellem csecsebecséiről

I.

Mint a réten ugrándozó, futkározó kiscsikó, oly szertelenséggel, oly túlcsorduló boldogsággal szalad a tanítvány Mesteréhez, aki éppen virágokat gyomlál kinn a kertben.

-Mester! Mester! Beszél hozzám a szél!

-Nem baj fiam. Térdelj csak mellém! Meséld el a virágoknak is, csak közben a kezed is járjon ám!

 

II.

-Mester! Mester! Tündetáncot látok a tó felett!

-Hol látod, fiam? A tavirózsánál?

-Nem, Mester, nem! Ott, ahol vizet suhint a Napsugár.

-Nem tündér az fiam, csupán ragyogás.

 

III.

Végtelen rónaságon át, viszi, vonszolja magával a Mester az ő hűséges tanítványát! A távolban fenséges hegyek kéklenek. Már harmadik napja nem szólnak.

-Mester! Mester! Elindultak felénk a hegyek!

-Ne félj fiam! Csak jöjjenek!

Kicsikét bosszankodva, de mégis csak szeretettel hangjában, bajsza alatt, inkább csak magának mormolja:- Fiam! Ismét délibábot hajszolt szemed.

 

IV.

Eső utáni, meleg, nyári alkonyon, a verandán üldögélnek. Mester és tanítványa.

-Mester! Lélegeztem egy mélyet, és úgy érzem, hogy azóta lelkembe költözött a Nyár!

-Nem fiam! Csupán életedben először érezted meg a jázmin illatát.

 

V.

Júniusi akácerdőben sétál a Mester tanítványával.

-Mester! Mester! Láttam amint szívünk előtt fejet hajtott a Nyár! Téged köszöntött, oh Mesterem! Oh én égi atyám!

-Láttam fiam! Én is láttam ám, amint életedben először, lelkedből mélyet sóhajtottál.

 

Gondolatok a tanítás feneketlen mélyéből

 

I.

A tanítvány és mestere szent iratokat tanulmányoz.

- Mester! Mester! Kérdezhetlek!

- Kérdezz fiam!

- Te is olyan vagy, mint az a mester akiről épp most olvasok? Vállaidra veszed a világ összes terhét, és mégis egyenes gerinccel, könnyedén, ha akarod, felhők felett jársz?

- Ezt láttad tőlem, Te, kurafi!

- Nem, Mester. Te csak ülsz itt, szótlanul mellettem, és ha kedved úgy tartja, nagy ritkán válaszra is méltatsz.

 

II.

- Mester! Most, hogy rád találhattam, én kiválasztattam?

- Nem fiam! Mindketten kiválasztottak vagyunk.

 

III.

- Mester! Mi célból választattunk ki?

- Ha én azt tudhatnám! (Talán nem csak mesternek szólíthatnál.)

 

IV.

- Drága Mester! Taníts engem meditálni!

- Meditálni? No, ez az, amit még én se tudhatok! Olykor megengedem magamnak, hogy veled, néha másokkal, esetenként csupán önmagammal együtt tanulhassak, együtt lehessek.

 

V.

- Mester! Olyan butának érzem magam melletted! Én olyan buta vagyok!

- Mekkora kegyelem ez, gyermekem! Az okosakat még Én sem taníthatom.

 

VI.

- Mester! Miért oly boldogtalan az ember?

- Gyönge még, Fiam! Nem bírna meg a boldogság súlyával.

 

VII.

- Hány életem volt eddig? Erre adj választ, Mesterem!

- Azt még nekem sem szabad tudnom, gyermekem! Most csak annyit láthatok, hogy ebben az életedben háromszor születtél. Megszülettél a Testnek. Megszülettél a Léleknek.Megszülettél a Szellemnek. (Legyen áldott a Szentszellem, ami mindezt megcselekedheti az Emberen!)

- Lesz-e még több születésem?

- Igen, gyermekem! Most, hogy megszülettél testnek, léleknek, szellemnek,- még meg kell szüljed önmagadat önmagadnak.

- Hát, nem a Világnak,Mester?!

- Nem fiam! A Világ? Te magad vagy.

 

VIII.

- Mester! Mi a költészet? Vajha én költő vagyok-e?

- Költészet az Fiam, ahogy jársz, ahogy ülsz, vagy alszol, ahogy kapálsz, vagy kalapálsz,ahogy ütsz, vagy simogatsz. Hogy költő lennél-e? Azt magadnak kell tudnod! Én csupán elmosolyodhatok, ha szívemben csendül fel egy-egy szavad.

- Mester! A rímek díszítenek csupán, vagy a rímek teszik verssé a verset?

- Nincsenek rímek, gyermekem! Csak és kizárólag, - ha tiéd a kegyelem! – lelked lélegzete visszhangozhat a szavakban.

- Mi a ritmus, Mester?

- Nincs ritmus! Csak szívedbe fogadhatod szilajon száguldó, szabad gondolataidat, hogy a szörnyethalás kockázatát is felvállalva, szíved, erre az ős-buja-vad ritmusra dobogjon.

- Mi a költői kép?

- Nincs költői kép sem! A költői kép, csupán egy halott fogalom. Csupán a köröttünk és bennünk örvénylő végtelen,- pillanatba merevülése van.

 

IX.

- Drága Mester! Tudósok vallják, hogy egyre gyorsuló mértékben tágul a Világ! Szívembe költözik a rettenet, amikor meg kell kérdjem,- a szeretet az, ami Világunkat szétfeszítené, ha nem húzná vele szemben össze, ellenereje, a gyűlölet? Vagy, Világunk a szeretet által magába zuhanna, ha határait nem tolná ezer Világon is túlra a gyűlölet?

- Tudós kérdés. Ostobaság, gyermekem! Számodra nem mindegy?! Ha már egyszer választottál.

 

X.

- Mester, mondd, miként lehet itt és most, boldog az ember?

- Ha a Világ terhét, mint eleven, izzó keresztet vállaira veszi, és nem szenvedi.

 

A mester egyetlen, bőbeszédű tanítása:

-Drága Fiam! Az egyéniséget, a mégoly sziporkázó gondolatokkal operálni szándékozó személyiséget nem keverhetjük össze (és soha, semmi koron ne keverd össze!) az individuummal, sem az individuum fogalmával! A személyiség? Mások kottáiból – szerencsés, kitüntetett pillanataiban! – individuumok kottáiból játszik. Míg, az individuum? Saját kottájából, saját hangján, saját dalát zengedezi, ereje fogytával:- bajsza alá dúdolgatja, dünnyögi. Kínkeserves dühében, olykor még a Napot is megugatva őrzi kapcsolatát a benne élő eleven állattal, és a szépre álmodott, és a valóságos isteneitekkel.

 

A mester egyetlen kifakadása:

-Drága Gyermekem! Ha csak egyszer, egyetlen egyszer is képesnek bizonyulnál tiszta szívvel gonoszként viselkedni? – Azonnal szeretetre lelnél!

-Az a baj veletek, emberekkel, hogy még arra sem vagytok képesek, hogy tiszta szívvel gonoszak legyetek! Félgőzön járatva, alig-alig élve, csupán kolduljátok azt, ami öröktől tiétek! A szeretet koldusai vagytok, édes fiam!

 

A mester egyetlen koanja:

-Mi lesz a milliárdnyi, felfuvalkodott porszemből?

-Sivatag.

-Mivé lesz a milliárdnyi, alázatos vízcsepp?

-Óceánná.