'Hol a Te fullánkod?' (2)
A semmi látása
Egyedül vagyok.
Így érezhette magát
Isten, míg álmodott.
Nincs társam, házam,
hazám, erős váram,-
csak én vagyok hontalan
e végtelen hazában.
’Apró (jel)képek balladája’
Emblémák.
Idolok.
Ikonok.
Jelvények.
Szerepeink - mielőtt eszmélhetnénk! -
egyszer csak arcunkra égnek.
Maszkinkat, hogy ne sajogjanak? -
szívünkön viseljük, mint
falról lelógó szentképet.
Rendjeleink mögött, lassan
üresen kong a csend, de
álmában még fel-feldereng:
- a lélek.
Emblémák.
Idolok.
Ikonok
Jelvények.
Ezerszer vágyott,
ezerszer elátkozott
szentséges
szent képek.
Békedal
(megbékéléssel)
Hetven éve ránk szakadt,
kitört a béke.
Ember békessége, vagy sátánjaink
kiegyezése?
Ember békessége? Föld alá rejtve
pihen.
Koronája? Két, egymásba omló,
lerágott bordakosár.
Alul a legyőzetett, fennen a győző!
Ideológiáktól elvakított, férgektől
kirágott szívük helyén, sosem
rozsdásodó bajonett.
Pengéjükre, mint mementó móri,
örök időre bevésetett:-
Krupp Acélipari-,
és Volgamenti Fémművek.
xxx
Hogy ember békéjére leljek?
Kiszántom csontoktól terhes
földjeinket Bretagne-tól a Volgáig.
Hősök sehol! Minden rögben
csupán áldozat, és félelem honol.
Megtalálom a napi öt Guernicát
termelő, hős bombázópilóta
telehányt oxigénmaszkját.
A hányadék szervült, ám a fémen
még ott bűzlik a félelem.
Üszöggé égett parasztház alá
beszorított lengyel anyára lelek.
Két, sárgálló, émelyítő csontváz,
egy nagy és egy aprócska,-
a felül fekvő mellkasába szorulva.
Szappanná főzött lelkek, dús,
buja sziléziai, belarusz erdőket,
ligeteket nevelnek,
a szent szamuráj erkölcs is elpihen
Óceánia iszapgőzös dzsungeliben.
Míg a föld felett?
Sátánjaink kiegyezése,
teremtőként ott lebeg.
Havymetál ballada
(Üvöltésre, gitár- és szájtépésre, szabadon.)
Szüzek nem tesznek szüzességi fogadalmat,
annál inkább a Mercédeszekből előtipegő
repedtsarkú dámák.
Így ám! Kishercegem!
Véled élhetem, ahogy szemlátomást változik,
halad, egyre csak halad előre
maga útján a Világ.
Illúziót kerget a pénz,
a nagy mammon! Álmodja,
egyre álmodja, hogy övé
minden lélek, minden szellem,
övé a rend, övé minden hatalom,
és ahogy dolgaink jelenleg állnak,
bizony, jól láthatom, miként kergeti
illúziónk a pénzt, a nagy mammont.
Közben? Kenyeres pajtásunk, Lucifer,
vicsorogva vigyorog, ráng, ugrál
táncol,- egy vetített falon.
Ragad a példa! Egyre jobban
ragad, ha jól hirdetett ragasztó,
bombabiztos, tuti enyv is akad.
Médiamogulok taknya-nyála
fogja össze! Ám, félreértés ne essen,
Kishercegem! Ez még, itten,
nem egy új Isten, csupán
itt és most, maga a pillanat!
Nem a testet öltött, legújabb csoda,
csupán jó pénzen előre gyártott,
moduláris szerkezetű, panel-nirvána.
Miként egykoron a legdicsőbb Párt,
a halhatatlannak kikiáltott, három,
szakállas állpróféta teremtett rendet,
akként restaurálja, réges rég
mélyre temetett, holtnak vélt
ordungját megannyi, fukszos,
szépre-kéjre jól felhizlalt,
nagypicsájú, úri dáma.
Röhögnék én! Kender kötéllel nyakamon,
véled röhögnék Kishercegem e világon,
s magamon, ha nem láthatnám sárba rántva,
bűzlő fossá emésztve, a valahol még
mindig fénylő, ideákat.
Szívembe egyre mélyebbre mártja
tőrkését e kor, amikor láthatom,
miként farigcsál, tákol, barkácsol magának
- eleven ideák faggatása helyett! -
régi-új, örökre veszett ideológiákat.
Nem ám akármi fából!
Lelkünkben gyökerező,
eleven keresztünk
felperzselt ágából.
